Éllovasként ütközünk a 10. helyezett Szegeddel, akiket a szezon első felében magabiztosan vertünk.

A Szeged legutóbb 3:1-re kapott ki a TRSE-től, amit pedig a DVTK elleni vereség előzött meg, hazai pályán korábban viszont felül tudtak kerekedni a BDSE felett. A 13 csapatos NB I-ben a 10. pozícióból várják a csatát. A mi lányaink kiváló formát mutatnak, miután listavezetőként legutóbbi 8 bajnokijukat megnyerték és mindössze egy pontot veszítettek ezalatt.
Legutóbb Miskolcon skalpoltak értékes győzelmet, ráadásul a maximálisan megszerezhető ponttal távoztak élmezőnybeli riválisuktól. A két gárda októberben már találkozott, mikor is 0:3 arányú sikernek örülhettünk. Vezetőedzőnk, Jókay Zoltán ekkor kiemelte, hogy az első két játszmában a nyitásokkal alapoztuk meg a nagyobb különbséget. Tavaly kétszer ütköztünk a bajnokságban, szintén két TFSE siker született.

A listavezetőn mindig van nyomás, őket mindenki meg akarja verni, de ezzel együtt is a lányok előtt úgymond kötelező feladat lesz ez a meccs. Látványos, nívós viadal lehet, érdemes kilátogatni a Csörszre.
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, melyet online elővételesen is megvásárolhatnak az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a Normál bérlet 25.000 Ft, a Támogatói bérlet pedig 50.000 Ft.
A mérkőzés élőben is követhető a TFSE youtube csatornáján a linkre kattintva: ITT!
NB I. alapszakasz 15. forduló
TFSE – Vidux-Szegedi RSE (02.01. 19:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Fotó: Ruzits Patrik
Tabella: hunvolley.info