BLSZI-es labdarúgóinknak sűrű a heti programja! Előbb a Budapest Kupában kellett pályára lépni, most folytatódnak a bajnoki küzdelmek. Soron következő ellenfelünkre nehéz idők járnak. Egészen tavalyig stabil NBIII-as szereplők voltak, most viszont 9 mérkőzés alatt egyszer tudtak csak nyerni, egyszer játszottak döntetlent és 7 vereség szerepel a nevük mellett, ebből az utóbbi négyet zsinórban játszották és a BP Kupából is kiestek az első meccsen.

Elekes mester fiai ezzel ellentétben az elmúlt két bajnokin nyerni tudtak, illetve a héten volt a Budapest Kupa 2. fordulója, ahol szintén győzelmet arattak! Összeségében elmondható, hogy jó formába került a csapat és a sorozatos győzelmek sokat lendítettek a kezdeti nehézségek után. Reméljük, hogy nem most szakad meg a jó széria és további TFSE sikereknek örvendhetünk!

TFSE – Rákosmente FC kft. (10.15. 19:00)
Budafoki MTE Sporttelep
Hajrá srácok, hajrá TFSE!