Futsal Női NBI

A hölgyek is elkezdik!

Férfi futsalosaink után a női csapatunk is megkezdi a 2022/23-as bajnoki idényt.

Minden kész a rajtra!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Az alaposan átalakult keret jóval erősebb lesz, mint a tavalyi, így a célok is komolyabbak az előttünk álló szezont illetően. Ahogy arról korábban beszámoltunk: több régi-új játékos, illetve válogatott kerettag is van a fedélzeten. A vezetőedzői pozícióban is köszönthetünk egy visszatérőt, mégpedig Csernai Gábort.

A lányoknak hat másik együttessel kell majd megvívniuk a minél jobb pozícióért, köztük az újonc Miskolccal is, amely gárda otthonában debütálnak a mieink. Frissen feljutott alakulat lévén nem ők számítanak a meccs esélyesének, de ettől függetlenül nem szabad senkit sem fél vállról venni.

A találkozó 16:00-kor veszi kezdetét, a helyszín pedig a Miskolci Városi Sportcsarnok lesz!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!