Női NBI Röplabda

A héten dupla sikerrel nyertük meg az alapszakaszt!

Nem volt könnyű hete NB I-es röplabdázó lányainknak, miután két összecsapáson is helyt kellett állniuk. Bár teljesen más mérkőzések voltak, mindkettő végén ők örülhettek, ráadásul immáron alapszakaszgyőztesnek mondhatják magukat!

A rájátszáshoz közeledve a BDSE-vel és a Veszprémmel csaptunk össze a múlt héten, melyek közül előbbi ellenfelünket 3:0 arányban múltuk felül. Jókay Zoltán a jó számok ellenére hiányolta az első játszma után a határozott döntéseket és a kommunikációt.

Az első szettben 5:4-ig izgalmas volt a játék, utána azonban átvettük az irányítást és 21:11-ig nem tudtak pontot érő támadást bemutatni ellenünk. A második játékrészben Gintli akarata érvényesült és 6:8-ra riválisunk vezetett, mely előnyt egészen a végéig meg tudták őrizni. Az utolsó labdáknál viszont támadási hibákra kényszerítettük ellenfelünket, így mi örülhettünk a végén (25:23). A záró felvonásban 20:12-ig ismét mi domináltunk, ám ekkor újult erőre kapott a BDSE, azonban a végjátékra elfogyott a koncentrációjuk és így 3:0 arányban múltuk fölül kihívónkat.

TFSE – BDSE 3:0 (14, 23, 20)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 105 néző, V.: Nagy, Sík

A Veszprém elleni derbi a fordítottja volt a korábbinak, lángoló szemekkel léptek a küzdőtérre a lányok és egy pillanatig sem hagyták elveszni az önbizalmukat. A nyitó menetben izgalmas kezdést követően sikerült pár egységnyi fórra szert tennünk, melyet meg tudtunk tartani így előnybe kerültünk a viadalon. A második játszma hasonló forgatókönyvvel kezdődött, ekkor azonban meg tudták fordítani az állást a bajnokság harmadik helyén álló hazaiak.

22:22 után már nem nekünk kedvezett a helyzet, Szatmári Lilla Zsófia két ász nyitásával egalizálta az eredményt. A harmadik szettet kiválóan indítottuk, 5:13-nál időt kellett kérnie ellenfelünknek, de ezután is mi irányítottuk a játékot, Zen Isabella és Kis Dorottya vették vállukra a csapatot és kerültünk újra előnybe (14:25). A negyedik játszma bizonyult a zárónak, miután szoros, izgalmas perceket követően minimális előnyre tudtunk szert tenni. Bár voltak ekkor mindkét oldalon támadási hibák és rontott nyitások is, de egy végletekig kiélezett etap végén végül nekünk jött ki jobban a lépés, amivel nemcsak a szett, de a meccs is meglett.

Ezzel a két sikerünkkel az alapszakaszt is megnyertük, így egy kör múlva már kezdetét is veszi a rájátszás, de addig még a TRSE ellen kell helyt állnunk az utolsó fordulóban. A rájátszásban a DVTK-val fogunk farkasszemet nézni, akiket mindkétszer 3:1-re birkóztunk le, de ki kell emelnünk, hogy Egri Klaudia az utolsó négy viadalán több, mint 27 pontot átlagolt.

VEHIR-VESC – TFSE 1:3 (-20, 22, -14, -22)
Veszprémi SC Táncsics Mihály Szakgimnázium, Veszprém, 79 néző, V.: Szabó, Nagy

Gratulálunk lányok!

Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella, stat: hunvolley