Kosárlabda Női NBI/A

A CSM Alexandria ellen kezdünk a Sepsi Kupán!

Női kosárlabdázóink jelenleg Erdélyben edzőtáboroznak, ahol gőzerővel hangolnak a szeptember 24-én startoló bajnokságra. Csapatunk a román bajnok Sepsiszentgyörgy által kapott meghívást a klub 10 éves jubilálása kapcsán megrendezett tornájára.

A Sepsi-SIC női kosárlabdacsapatát 2012 szeptemberében alapították, azóta pedig hat bajnoki címet, hét Román-kupa győzelmet jegyezhetnek, emellett rendszeres résztvevői az európai kupaporondnak. Az általuk megrendezett torna négy csapat részvételével zajlik majd szeptember 16-17. között. A házigazda Sepsiszentgyörgy mellett a török élvonalban pallérozódó Besiktas, illetve a szintén román CSM Alexandria lesz jelen, utóbbival kezdünk a szombati elődöntőben.

Lányaink az edzőtábor első két napját a festői Gyergyóremetén töltötték, ahol szívélyes fogadtatásban volt részük. A helyiek hihetetlen szeretettel fordultak stábunkhoz, játékosainkhoz, ami mindenki számára felüdülés volt. Külön köszönettel tartozunk a Veronika vendégháznak, akik több, mint kiváló körülményt biztosítottak számunkra az elmúlt napok során.

Ha már Sepsiszentgyörgy, akkor izgalmas lehet légiósunk, Ty Marshall ide vonatkozó története. Marshall 2015 és 2018 között a Sepsi-SIC színeiben játszott, akikkel több bajnoki címet, illetve kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Biztosan számára is szívmelengető visszatérni a régi emlékek helyszínére. Játékosunknak a hétvégi jubileumi tornán még arra is lehetőség nyílik (ha úgy alakulnak az eredmények), hogy korábbi csapata ellen lépjen pályára.

Lányaink edzőtáboráról még készülünk beszámolóval, ahogyan a torna eredményeiről is hírt adunk majd a hétvégén!

Továbbra is hajrá lányok, hajrá TFSE-MTK!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!