BLSZ I Labdarúgás

A Budai FC-t fogadjuk nagy reményekkel.

A BLSZ I. osztályának 27. fordulójának záró mérkőzésén lépünk pályára, kihívónk legyőzése esetén pedig a hatodik helyig léphetünk előre!

Kiváló formában voltunk a szezon közepén, azonban sokat kivett belőlünk a sikeres kupamenetelünk és legutóbbi derbijeinken pár pontot elhullajtottunk. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, sokszor csak egy hajszál dönt a végeredményt illetően.

Nemrég kikaptunk a Budafoktól (2–0), azelőtt pedig ikszeltünk a XV. Kerület (2–2) és a II. Kerület ellen (3–3). Támadójátékban egyértelműen előreléptünk, gólgazdag meccseket játszunk. Nem volt szerencsénk sem, az utóbbi viadalokon rendre bombaformába került gárdákkal néztünk szembe.

A Budai FC nagyarányú vereségeket szenvedett el az Issimótól (5–1) és a SZAC-tól (0–4), de a Flotta is lebirkózta őket (2–1). Előtte azonban simán verték a Gázgyár alakulatát (0–2).

A szezonban vendégségben egy góllal múltuk felül leendő ellenfelünket, tavaly pedig nem egy osztályban játszottunk.

Riválisaink már megvívtak és számunkra a legkedvezőbben alakultak az eredmények: kikapott a Flotta a Szabadkikötőtől (5–1), ugyanígy járt az Unione otthonában a 43. sz Építők (1–0) és a Testvériség háztáján a XV. Kerület (1–0). A REAC és a SZAC nem bírtak egymással (2–2), így összességében a nyolcadik helyről, akár a hatodikig is előreléphetünk diadal esetén.

2025.05.06. (kedd) – 19:30
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE 11Teamsports (8.) – Budai FC (16.)

Hajrá, Fiúk!

Tabella: MLSZ
Fotó: Borhi Mihály

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!