Férfi NBI Futsal

A Berettyóújfalut fogadjuk

A 4. fordulóból elmaradt találkozót pótoljuk mai nap során, ellenfelünk a tavalyi ezüstérmes, Berettyóújfalu együttese lesz.

A berettyói alakulat eddig mindössze egy vereséget szenvedett, azt is a bajnoki címvédő időközben a BL elitkörébe jutott Haladással szemben. Ezzel jelenleg a tabella harmadik helyén állnak, azonban egy esetleges győzelem esetén már a második pozícióban találnák magukat. A Trencsényi alakulat legutóbb nagy csatában nyert a Nyírgyulaj otthonában, ahol egészen az utolsó hét percig döntetlenre álltak a felek, aztán a hajrában már nem maradt kérdés, magabiztos berettyói siker született.

A berettyói csapat kirobbanó formában várhatja az összecsapást!
Forrás: MVFC Facebook

A mieink ezzel szemben jóval szerényebb mérleggel rendelkeznek, bár újonc csapatként nem szeretnénk magunkat felsőházi, a dobogóért harcoló csapatokkal összehasonlítani. Tény azonban, hogy a mögöttünk levő két összecsapás, finoman szólva sem sikerült túl jól. Mind a Kecskemét, mind az Aramis súlyos vereséget mért ránk.
Ezek a találkozók több szempontból is tanulságosak voltak, ezeket a tanulságokat a szakmai stábnak le kell vonnia, majd a folytatásban ezek mentén dolgozni.

Soltész Levente és stábja komoly kihívás előtt áll!

A Berettyó elleni mérkőzés legfőbb célja a stabilitás visszaszerzése lehet, hiszen az erőviszonyokat és az elmúlt heteket figyelembe véve, ez lehet a reális célkitűzés.

A találkozóra 20:30-kor kerül sor, a helyszín pedig a Vasas-Sterbinszky Amália Sportcsarnok lesz!
A mérkőzést az alábbi linken tudjátok figyelemmel kísérni.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!