Kosárlabda Női NBI/A Rájátszás

Zárul a szezon – következik a döntő ütközet!

NBI/A-s női kosarasaink több szempontból is történelmet írtak a hétközi hazai győzelmükkel! 2019 óta tartó NBI/A-s szereplésük óta most először tudták megverni a Csatát hazai pályán, illetve első playoff sikerüket jegyezhették a Városmajorban. A szerdai sikernek hála most szombaton mindent eldöntő összecsapásra kerül sor a Ludovika Arénában.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A hetedik helyért folyó párharc első meccsén a Csata nyert hazai pályán 77–52-re, a másodikon pedig mi 76–71-re. A Ludovika Arénában már többször is sikerült megfogni Tursics Krisztián tanítványait. Első szezonunk óta (2019/20) már 6 alkalommal jártunk a fővárosi riválisnál, 3-szor pedig sikerrel is jártunk.

A rájátszás harmadik körének utolsó összecsapására idegenben kerül sor, reményeink szerint 4 napon belül akár másodjára is győzelemmel zárhatnak lányaink. Ehhez most adott a lélektani előny, ami mellett továbbra is fegyelmezettnek kell lennünk, ez lehet az út a sikerhez!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A mérkőzést megelőzően Magyar Biával beszélgettünk:

Ludovika-FCSM Csata – TFSE (04.23. 18:30)
Budapest, Ludovika Aréna

A belépés ingyenes, a szurkolás pedig javasolt! Legyünk minél többen és zárjuk együtt az évadot. Hajrá TFSE-MTK!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!