Kosárlabda Női NBI/A

Nehéz hétközi forduló előtt

A Tipmix Női NB I/A csoportjában szereplő, női kosárlabda csapatunkra ismét nehéz feladat vár.

Az Aluinvent DVTK csapata fogad minket otthonában, este 18:30-tól. Nem árulunk el nagy titkot ha azt mondjuk, hogy a diósgyőri együttes komoly haderőt képvisel a hazai bajnokságban. Emellett az Euroligában is szépen helytállnak a piros-fehérek.

Az előző szezonban kétszer is megmérettetett egymással a két együttes, mindkét alkalommal a DVTK hölgyei jöttek ki győztesként. Ez koránt sem szégyen, hisz az igen nívós csapattal szemben mindkét alkalommal emelt fővel tudtunk lejönni a parkettről.

Katona Szidónia (12) és Bernáth Réka (92) itt még ellenfélként, ma pedig már csapattársként!

fotó: DVTK.hu

Az új szezonban jelenleg 6 győzelemmel és 4 vereséggel, a 7. helyet foglalja el a DVTK, míg mi, 3 győzelemmel és 5 vereséggel, a tabella 9. helyéről várjuk az esti mérkőzést.

Csapatunk egy hullámvölgyből próbál kimászni, s nem könnyíti meg a feladatot, hogy idegenben kell folytatnunk egy ilyen erős csapat ellen. A múltbeli és napjaink nehézségeitől eltekintve, biztosak lehetünk abban, hogy Magyar Bianka tanítványai nem fognak feltartott kézzel kimenni, s minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a TFSE-MTK lányai, hogy ezúttal ismét emelt fővel tudjanak hazautazni.

A találkozó élőben megtekinthető az alábbi linken: https://mindigtvgo.hu/details?id=10925353&type=7