Férfi NBII Kosárlabda

2 győzelem 16 óra alatt

2020. november 13-án, annak tudatában fogadta ellenfelét férfi kosárlabda csapatunk, hogy szűk 16 óra múlva egy újabb találkozón kellett pályára lépjenek idegenben. Első ellenfél a BGK Príma Akadémia együttese volt hazai pályán. A mérkőzés további nehézségeket állított játékosaink elé, mivel az edzőjük, Boros Zoltán nem tudott ott lenni a kispadon. Helyette az U20-as csapat edzője, Sipos Kálmán foglalt helyet a kispadon, és 10 fős kerettel (köztük 3 újonccal) tudott felállni a TFSE férfi kosárlabda csapata.

Csapatunk még így is kiváló stratégiával vágott neki a találkozónak. Az idősebb játékosokból álló BGK Príma együttes ellen egy pörgős, gyors és sok passzos játékstílust alkalmaztak fiataljaink. Az összecsapás előtti edzői utasításokat maradéktalanul végrehajtották srácok, így nem érhette őket nagy meglepetés a játékidő alatt.

Már az első negyedben 10 pontra növelte előnyét csapatunk. Az mérkőzés első felének sikerességét követően nem volt szükséges változtatni a stratégián, így csapatunk végig dominált a párharc során, ami magabiztos győzelmet jelentett a találkozó végére.

A játékvezető 89-63-as állásnál jelezte, hogy vége a mérkőzésnek, így egyetemünk csapata, 89-63 (24-14, 26-23, 18-15, 21-11) arányban győzte le ellenfelét, a BGK Príma Akadémiát.

Másnap Csömörre látogatott a keretünk, ahol a KKS csapata volt a házigazda. Fiaink fittyet hányva a nehezítő tényezőkre, maximális frissességgel futottak fel a parkettre szombaton is.

Az első negyed során fej fej mellett haladt a két csapat, a második negyedtől viszont fiaink mindent beleadva 21 pontos előnyre tettek szert. Kiemelkedő egyéni teljesítmények jellemezték a mérkőzést. Kovács Martin 6 dobásból 6 SIKERES TRIPLÁT szerzett csapatunknak. Félix Ákos kiváló szálékkal tudta pontra váltani a támadásokat, illetve a meccsbe beálló csere játékosok is könnyedén felvették a mérkőzés ritmusát.

Srácaink fantasztikus menetelését követően kívánjuk nekik, hogy sikeresen pihenjék ki magukat és frissen álljanak majd oda jövőheti találkozójukhoz, ahol a BRAVOS csapatát fogadják hazai pályán.