Egyetemünk hallgatóiból és a TFSE kosárlabdázóiból álló 3×3-as férfi kosárlabdázó csapatunk ezüstéremmel gazdagodott a 3×3-as kosárlabda DECATHLON B33 Egyetemi és Főiskolás Bajnokság 2023/24-es döntőjében. Ugyanitt a lányok is kiemelkedő eredményt értek el, akik a dobogó harmadik fokáig repesztettek.

Boros Zolán, NBII-es kosárcsapatunk vezetőedzője irányította egyetemi alakulatunkat is, akik közül Alcser Dániel és Pozsik Zsombor a TFSE-t is erősítik. Egyetemünkről egészült ki a gárda az NB I. B-ben pattogtató Tartján Izsákkal és Mester Márkkal, akik közül ráadásul Izsák magyar válogatott 3×3-as játékos.
A csoportkörben a Corvinust egy izgalmas derbin 21:20 arányban múltuk felül, majd a BME ellen is diadalmaskodtunk 21:16 arányban. Az elődöntőben a Miskolcot magabiztosan vertük 21:9-re, majd a fináléban ismét a Corvinus várt minket. Ismét feszült, kiélezett mérkőzés következett, ahol ezúttal viszont ellenfelünk hajrázott jobban, így ők állhattak végül a dobogó legfelső fokára (20:19).
A lányoknál a Kováts Gabriella vezette csapatban Barbarics Tímea, Mezei Dóra, Szánásy Szonja és Munkácsi Adél voltak a keret tagjai. Adél az MTK-TFSE-ben játszott a mögöttünk lévő szezonban, míg a többi hölgy a TFSE-MTK U23-ban szerepelt.

A csoportkörben a Szombathelyen gázoltunk át 12:6 arányban, majd a Miskolccal ismételtük meg sikerünket (9:4). Az elődöntőben a Corvinus volt ismét, aki felénk kerekedett és jutott be a döntőbe (13:21), így bronzmeccs hiányában a mi nyakunkba került a bronzérem a Főiskolás Bajnokság döntőjében!

Gratulálunk a lányoknak és a fiúknak is, 3×3-as kosárlabdában is az élmezőnyben van a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem!
FÉRFIAK:
- KÖZGÁZ SC
- TFSE
- BGE
- MAFC
NŐK:
- UNI GYŐR SZESE
- KÖZGÁZ SC
- TFSE
- SZOESE
Forrás: Félix Ákos
Fotó: B33 Tour facebook oldala