Kézilabda Retro

Azok a dicső 80-as évek

Kisebb kutatómunakánk eredménye jó néhány archív újságcikk, amely nagymúltú szakosztályunk eredményeit meséli el. Kézilabda szakosztályunk a 70-es 80-as években komoly sikereket ért el, mi több az NBI-ben és az NBI-B-ben is szerepeltek. Erre szeretnénk egy kicsit visszatekinteni.

Ha a főiskolai bajnokságokra tekintünk vissza, említést érdemel az 1977-es és az 1985-ös bajnokság. Mindkét alkalommal férfi és női csapatunk is bejutott a döntőbe, 77-ben a lányok NBI-es csapattal felállva magabiztos győzelmet arattak, a fiúk pedig a második helyen végeztek. 1985-ben siekrült ezt felülmúlni, mindkét nemben a TFSE csapata győzött.

A nők ebben az időszakban stabilan tartották az NBI-es szereplésüket, igaz néha adódtak kisebb nehézségek, például 83-ban osztályozóra kényszerült csapatunk, amelyet a Porcelán SK ellen kellett megvívni. Kiélezett küzdelemben végül 16-15-ös végeredménnyel sikerült kiharcolni a bentmaardást. Külön érdekessége a találkozónak, hogy a TFSE csapatát ezen a mérkőzésen jelenlegi rekoturunk, Mocsai Lajos irányította és segítette hozzá a győzelemhez.

Ha méginkább visszautazunk az időben, férfi csapatunk NBI-B osztályban folytatott küzdelméről került elő egy régi tabella, amely zseniális tavaszi szereplést mutat, a TFSE csapata veretlenül állt a tavaszi szezonban, mind a 10 addigi mérkőzést behúzták. A maradék 3 mérkőzés szinte már csak formalitásnak tűnhetett.

Reméljük, hogy nemsokára ismét hasonló sikereknek örülhetünk a TFSE kézilabdacsapatainak köszönhetően.

Hajár TFSE!