NBII-es férfi röplabda csapatunk szakág vezetőjével és oszlopos tagjával, Nagy Gerivel beszéltünk az elmúlt szezon kapcsán. Többek között kitértünk az elmúlt szezon tanulságaira, a csapat összetételének változásaira és arra, hogyan képzeli el a következő szezont mind utánpótlás, mind felnőtt korosztályban.
- Sikeres szezont tudhat maga mögött a TFSE férfi röplabda szakosztálya, röviden értékelnéd a szezont?
Az első célunk, miszerint hozzászokni a magasabb osztály kihívásaihoz és viszontagságaihoz, jól sikerült. A fiatal játékosok szépen beépültek, egyre több játéklehetőséget kaptak a mérkőzéseken. A tavaly megmaradt magból, nagyjából kialakult gyorsan az, hogy kire, és hogyan tudunk számítani. Sajnos a feljutásért folytatott küzdelembe nem tudtunk beleszólni két profi csapat miatt, akik a csoportunkban kaptak helyet. Nekünk közel sem volt annyira erős keretünk, és sajnos meglepetést sem tudtunk okozni.
A belső rendszerünk jól és hatékony működésének alapjainak kiépítésére ment a legtöbb energiánk, hiszen kétféle játékosunk volt: Tapasztaltabb, idősebb játékosok, akik – habár NBI-es rutinnal is rendelkeznek – az elmúlt pár évben már csak a Budapest bajnokság I. osztályában játszottak, valamint fiatal egyetemisták, akik még nagyon tapasztalatlanok voltak.
Tehát mindenkinek meg kellett szokni az NB2-es indulást. Mindenkinek meg kellett küzdeni saját magával, a mindennapjaival, illetve csapatszinten is meg kellett vívni azokat a harcokat, amelyek elengedetlenek ahhoz, hogy a jövőben egy nagyon jól működő, több generációnak helyt adó csapategység alakuljon ki. Egy olyan rendszert szeretnénk, ahová könnyen lehet fiatalokat beépíteni, de el lehessen helyezni a rutint és az egyéniségeket is.
Úgy érzem az alapokat sikerült idén lefektetnünk. Minden adott, hogy jövőre egy újabb szintet lépjünk egy profin működő csapat felé. Szeretnénk emelni az edzések számát, nagyobb intenzitással fogunk nekivágni a bajnoki idénynek. Ez az év nagyszerűen szolgálta azt, hogy helyet találtunk minden eszmének, ami jó, követendő, és régóta képviseli a csapatunk mivoltát, de emellett megtanultuk az új dolgokat is befogadni, majd beépíteni a közös fejlődés érdekében.
- A TFSE csapatánál erősebbnek tartott csapatokkal is sikerült felvenni a harcot és tisztesen helytállni, ennek fényében jövőre milyen tervek vannak?
A mezőnyben 2 erősebb csapat volt, viszont ők sokkal magasabb szintet képviseltek, mint mi, viszont elégedett vagyok, mivel meccsről meccsre közelebb kerültünk hozzájuk A különbség akkora volt, hogy idén kevés esélyünk lett volna utolérni őket, de a következő évre való felkészülésünket, mikor már egyértelműen az NBI-be való feljutásért akarunk küzdeni, fogunk tudni ezekből a mérkőzésekből erőt meríteni.
- A csapatban hány TF-es hallgató játszik? Szempont ez az igazolásoknál, hogy TF kötődésű legyen a játékos?
Igen nagyon erőteljes a TF-es vonal, és szeretnénk, hogy a jövőben minél több TF-es tudjon játszani a csapatban. Az idei csapatból 7 TF-es hallgató szerepelt a bajnokságban és két TF-en végzett játékos volt. A kezdeményezéseink között szerepel erősen, hogy az utánpótlás csapatainknak is olyan perspektívát mutassunk, ami azt eredményezi, hogy a felsőfokú tanulmányaikat a Testnevelési Egyetemen kezdjék el. Erre az idei évben lesz több példa is már. Ezen kívül, akik más csapatban játszottak eddig, de az Egyetemet választották, nekik is szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy a TFSE férfi röplabdacsapatát erősítsék.
- Milyen változások várhatóak, az utánpótlás csapataink, illetve a felnőtt csapat körül?
Ami a legfontosabb, hogy jövőre 3 új korosztályban indítunk fiú csapatot, így 3 új edző és melléjük 3 másodedző fog csatlakozni. Ez úgy gondolom, hogy nagyon szép eredmény ilyen rövid idő alatt, és ez azt jelenti, hogy egyetlen egy korosztály maradt, ahol még nincs utánpótlás csapatunk. Ha ezt a jövő évben sikerül megoldani, akkor mindenünk meg lesz ahhoz, hogy a csapatunk a legmagasabb osztályban tudjon játszani. Ez az egyik kiemelt célunk a következező idényre. Ezenfelül a felnőtt edző személye is változni fog, és mellé fog érkezni egy másodedző is, akik így az elkezdett munkát tudják tovább folytatni. Mindenképpen növelni fogjuk az edzés számot és azoknak intenzitását, hiszen ehhez az idén lefektettük az alapokat, és a céljainkhoz elengedhetetlen.
Sok sikert kívánunk a következő szezonhoz!
Hajrá fiúk! Hajrá TFSE!