Női NBI Röplabda

Egy profi élete

Női röplabda csapatunk tapasztalt feladójával Kriegel Évával készítettünk egy hosszabb interjút, amiben megosztotta velünk, az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatait és mesélt kihívásokkal teli karrierjéről.

Amerikába Forman József segítségével kerültem ki, miután nővérem már lejátszott egy szezont az amerikai egyetemen, lehetőség adódott, hogy én is kipróbáljam magam és úgy döntöttem, hogy belevágok. Amint kikerültem el is kezdtük Józsival a munkát, bizonyítani szerettem volna neki és a csapatnak is, hogy jó döntés volt engem idehozni. Emlékszem a kezdetekre, a napi 3 edzésre, izomlázra, fáradtságra, a suli mellett eltöltött kötelező tanulószobákra. Hirtelen belecsöppentem egy profi első osztályú egyetemi csapat mindennapjaiba es próbáltam minél gyorsabban felzárkózni. Ámultam, hogy milyen feltételek mellett tudtunk készülni nap mint nap és hogy milyen nagy különbségek vannak Amerika és Magyarország között. Minden új volt, ami a többieknek már természetes volt azon én csak pislogtam. Józsi bizalmának köszönhetően igen hamar belejöttem a játékba és az amerikai egyetemen töltött 3 évemből végül minden meccsen kezdőként léptem pályára. Nagyon szép emlékek kötnek Amerikához és ha tehetném gondolkodás nélkül újra belevágnék.

Az egyetem befejeztével, mivel jól ment a játék, úgy döntöttem kipróbálom magam profiként Európában, így Franciaországba sodort a sors. Végül 2 és fél évet töltöttem kint, először a Villbone 91 csapatában, majd Levallois Sporting Club és végül Stade Francais alakulatában játszottam. Sajnos az első profi csapatomnál boka sérüléssel indítottam, és a klub időközben anyagi gondokkal küzdött, így inkább a túlélés volt a cél. Ezután kerültem Levallois-ba, egy harmad osztályú csapathoz egyedüli külföldiként, ahol ismét jól ment a játék és megnyerve a bajnokságot felkerültünk másodosztályba, de sajnos nem maradt együtt a csapat, ezért ismét váltanom kellett, ekkor jött az első osztályú Stade Francais, ahol csak fél szezont játszottam majd visszaigazoltam Magyarországra a Gödöllő csapatába.

Hatalmas meglepetésre 2. helyezést értünk el a kupában a Vasas ellen játszott elődöntőt követően. Ez a kupadöntő mindig különleges élmény marad számomra, mert ezen a meccsen mindkét testvéremmel együtt ünnepelhettem az ezüstérmet az edzőm pedig nem volt más, mint Deme Gábor, aki anno Jászberényben megtanított röplabdázni.


Ezt követően Ausztriába, Klagenfurtba sodort a sors és ott játszottam egy remek szezont a Wildcats színeiben, majd ismét itthon a Gödöllő csapatában ekkor már Ludvig Zsolt irányítása alatt, amikor is végül 2. helyezettként végeztünk a bajnokságban az 5 mérkőzésig tartó nagy csatában a Vasas csapata ellen.

Következett az MTK csapatával elért ötödik helyezés, amit a szuperül hajtó, félprofi csapatunkkal értünk el. Ezt követően a sérüléseim (térd és gerincsérv) miatt egy időre elfelejthettem a röplabdát.
A TF csapatában próbáltam bontogatni újra a szárnyaimat Németh Lajos és Bóta Enikő segítségével, de végül a röplabdát hátrahagyva Londonba költöztem és kint már csak hobbi szinten, munka mellett folytattam.


Hazaköltözésem után belevetettem magam a strandröplabdába, ahol Takács Gerit kértem meg hogy hadd csatlakozhassak az edzésire, egyre jobban élveztem újra a játékot és végül a Palota csapatában kezdtem újra teremben játszani sok régi új csapattársammal (Bleicher Nóri, Neizer Lili, Kiss Viki…)

Szezon középen lehetőségem nyílt átigazolni a TF csapatába, ami azért is volt a körülményekhez képest könnyű döntés, mert míg a Palotában ütőként számítottak rám, a TF csapata feladóként igazolt régi edzőm Forman József ajánlásával. El is kezdtem Leonnal a munkát.
Sajnos nagyon sok kihagyás van a hátam mögött. A lányoknak és Leon bizalmának köszönhetően nagyon gyorsan sikerült beilleszkednem a csapatba és a sok befektetett munka hozta is az eredményeket és jól ment a csapatnak, míg sajnos a korona járvány véget nem vetett a céljainknak. Számomra különösen nehéz volt elfogadni a kialakult helyzetet, mert végre kezdtem újra ráérezni a játékra, jól éreztem magam a csapatban, hangulatosak voltak a hazai meccseink az egyre bővülő szurkolótáborunknak köszönhetően, és egyik napról a másikra sajnos ezt el kellett, hogy engedjük.

Azóta már kibékültem a kialakult helyzettel és még izgatottabban várom a következő szezont, mert a munka attól függetlenül nem állt meg, heti szinten kapjuk a specifikus edzésterveket és bár labdás edzésre nincs lehetőség, de fizikálisan mindenképpen formában próbálok maradni, hogy amint újra terembe léphetünk akkor újra élvezhessem a labda pattogását.
A következő szezonra a kitűzött célom nem más mint a munka folytatása amit Leonnal elkezdtem, elsősorban magamnak szeretnék bizonyítani, hogy hosszú kihagyás után is meghatározó szerepet tölthetek be a csapatban.

Hajrá csajok! Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!