Férfi MEFOB Kosárlabda Női MEFOB

2×100%-on maradtunk!

Leány és fiú kosaras MEFOB csapataink töretlenül menetelnek a 2021/22-es kiírásban. Tegnap este mindkét együttesünk hazai környezetben fogadta aktuális ellenfelét, a találkozók részleteiről az alábbiakban olvashattok.

A MEFOB küzdelmek két ásza: Horváth Gergely (balra) és Galli-Hirling Borbála (jobbra)

Hosszú idő után tért vissza az egyetemi bajnokság. Legutóbb 2021 decemberében játszottunk MEFOB találkozót, akkor is idegenben. Hétfő este a lányok összecsapásával kezdődtek meg a küzdelmek. Kováts Gabriella tanítványai a 4. helyen álló Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületet fogadták 18:30-tól.

A feldobást követően egészen a 2. negyedig nagyon szoros volt az összecsapás. Hol a vendégek, hol mi vezettünk, de egyik csapat sem tudott igazán elszakadni a másiktól. A félidőt követően a mi javunkra változott a játék képe és innentől folyamatosan növeltük előnyünket a SZOESE-vel szemben. Így alakult a 80-55-ös végeredmény.

Több játékosunk bravúros egyéni teljesítménye megpecsételte az ellenfél sorsát. Aki mellett biztosan nem mehetünk el szó nélkül, Galli-Hirling Borbála. 35 percet töltött a pályán, ez idő alatt 24 pontot dobott és szedett mellé 24 lepattanót, VAL-ban pedig 46-os értékkel zárt. Ezzel a sikerrel továbbra is hibátlan mérlegnek örvendhetünk, egyedüli női MEFOB csapatként az országban!

Lányaink mutatói – Forrás: MKOSZ

20:15-től a fiúk vették át a terepet, akik szintén 100%-os mutatóval várhatták az egyetemi bajnokság folytatását. Boros Zoltán tanítványai az élmezőnyhöz tartozó MOGAAC csapatával mérkőztek meg.

Ez a találkozó nem rejtegetett izgalmakat, ugyanis a fiúk az első negyedtől kezdve uralták a parkettet és a félidőig tetemes előnyre tettek szert (51–12). Eredményességünk hátterében a folyamatos rotáció, az összehangolt csapatmunka és több kimagasló egyéni teljesítmény állt. A záró etapot ellenfelünk ugyan 15–17 arányban behúzta, a végeredményben 60 volt közte a javunkra.

Legeredményesebb játékosunk Horváth Geri volt, aki 25 pontot szerezett (100%-os közeli mutatóval, 9/9) , 7 lepattanót jegyzett, összességében pedig 30-as VAL-lal zárt.

Ezzel a sikerrel 8 meccsen 8 győzelmet jegyezhetünk és a Nyugati csoport egyedüli hibátlan csapataként várhatjuk a folytatást!

Fiaink mutatói – Forrás: MKOSZ

Ezúttal nem kell hónapokat várni a folytatásra, a fiúk február 13-án (hétfőn) a PTE-PEAC-hoz utaznak, míg a lányok február 14-én (kedden) a SMAFC otthonába látogatnak.