Labdarúgócsapatunk a hullámvölgyes évközi időszak után úgy tűnik, kiegyensúlyozott formába került az elmúlt hetekben. Elekes József vezetőedző által irányított együttesünk zsinórban negyedik mérkőzését jegyezhette veretlenül, emellett sorozatban harmadik alkalommal maradt üres a TF-es hálónk. A TFSE legutóbb a közvetlen rivális Szabadkikötő otthonában zárt 0–0 arányú döntetlennel, így 27 forduló után a 11. pozícióban áll kék-fehér alakulatunk. A feljavuló eredményekben elévülhetetlen szerepe van fegyelmezett védelmünk mellett kapusunknak, Benkő Márk Imrének, aki 7 alkalommal is kapott gól nélkül zárt a BLSZ I. és a Budapest Kupa idei kiírásában.
A hátralévő 3 mérkőzésen nem vár könnyű feladat ránk, ugyanis mindegyik alkalommal idegenben lépünk pályára. Ellenfeleink a REAC (2.), Testvériség (13.) és Csepel UFC (7.) lesznek. A legnehezebb feladat minden bizonnyal a soron következő összecsapáson vár majd ránk, mivel a bajnoki tabellán jelenleg második REAC-cal csapunk össze. A szűk 15 éve még élvonalban szereplő rákospalotaiak ősszel könnyedén hozták el tőlünk a három pontot, gól nélküli első félidő után Laukó, Lakatos és Markos góljaival múltak felül bennünket 0–3-ra.
A célok eltérőek a két klub háza táján, a REAC a legutóbbi öt évadban háromszor végzett a BLSZ I. dobogóján (2017/18 – 1. hely, 2018/19 – 3. hely, 2020/21 – 3. hely) és ezúttal is végig versenyben vannak a pódiumért folytatott csatában. Ami minket illet, nincs okunk szégyenkezni. Debütáns szezont írunk, hiszen hosszú idő után a 2021/22-es idény végén jutottunk el újra a fővárosi élvonalba, ahol legfőbb célként a bennmaradást tűzhettük ki. Megvizsgálva a nemrégiben BLSZ II-ből BLSZ I-be feljutó csapatokat, ez a szintlépés rendre olyan kihívás, amit nehezen tudnak megugrani az újoncok. Az elmúlt évek feljutói közül egyből kiesés sorsára jutott a MUN SE és a RAFC, de gondban lehet a velünk egyszerre feljutó Issimo SE is a mostani tavasz végén.
Lassan kijelenthető, hogy több, mint 10 szezonos tekintetben legjobb eredményét fogja elérni a TFSE az idei évben, mivel legutoljára a 2011/12-es kiírás során fordult elő az, hogy a BLSZ I-et nem kieséssel zárjuk. Hosszú távon mindenképpen a fővárosi elithez való tartozás lehet a célunk, amiben biztosan sokat fog segíteni az is, hogy a következő idényt már nem albérletben kezdjük, hanem 5 esztenő után ismét hazai környezetben, a Dr. Koltai Jenőről elnevezett Sportközpontban.
A fanatikusabb szimpatizánsainknak javasoljuk, hogy a magyarfutball.hu felületein bátran böngésszék a TFSE múltját. Ízelítőként az elmúlt évek eredményeit.
Szurkoljunk a fiúknak, hogy a nemrégiben megkezdett jó formájuk megtartásával jó alapot adhassanak a következő idénynek.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!