NBII-es férfi röpiseink most hétvégén egymás után két mérkőzést is játszanak zsinórban. Először szombat délután kerül sor a SZoESE elleni első összecsapásra, majd vasárnap 13:00-kor a Győr elleni visszavágó. Lónárt Péter tanítványai eddig remekelnek a rájátszásban, a Nyugati csoportban eddig lejátszott 5 mérkőzésükből mind az ötöt megnyerték!
A szombati találkozón olyan ellenféllel csapnak össze akivel eddig még nem találkoztak. A SZoESE jelenleg a 3. helyet foglalja el a tabellán és 4 lejátszott meccsük van, melyből 1 győzelem és 3 vereség a mérlegük. Biztató kilátás, hogy az az egy hazai diadal pont a Széchenyi Győr ellen született még az első fordulójukban, de az is fontos tény, hogy azóta ezért revansot vettek a győriek múlt hétvégén. A másik két vereségüket PTE PEAC-tól és a sereghajtó ZTE-től szenvedték el!
A mi mérlegünk ezzel szemben jobban néz ki. A pécsi és a zalai együttest is oda-vissza sikerült legyőzni, ráadásul a 4 meccsen összesen 1 szettet bukott a csapat! Az 5. diadal pedig a Győr otthonában született és egy nagyon kiélezett párharc volt. Az első két szettet megnyertük, de ezt követően szinte hamvaikból feltámadva, megtáltosodott a hazai csapat és a 3. illetve 4. játékrészben 26-24-re legyőztek bennünket. A mindent eldöntő 5. felvonásban ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és ennek köszönhetően múltuk felül a hazai egyesületet.
A Győr játéka nem ismeretlen számunkra és ezúttal hazai környezetben fogadhatjuk őket vasárnap, azonban a a szombathelyi alakulattal még nem találkoztunk és csak az eddigi formájukra tudunk apellálni. Mindezek tudatában, hiába vagyunk veretlenül listavezetők, egyik meccset sem szabad félvállról vennünk!
Lónárt Péter vezetőedzőnk nyilatkazatő a hétvégéről:
„Ezen a Húsvét hétvégén dupla mérkőzést játszunk hazai környezetben. Először szombaton Szombathely ellen, akikkel a szezon során most játszunk először, így a játék stílusuk még idegen számunkra. A következő napon vasárnap Győr város csapata érkezik hozzánk. Ellenük 3:2-es győzelmet arattunk, igaz – 2:0-ás fölényből. Mind a két mérkőzésen azt várom a csapatomtól, hogy magabiztosan, harciasan felelősséggel vállaljuk a nyításokat és a támadásokat! Azt gondolom, hogy egyik mérkőzés sem könnyű és senki nem adja ingyen a győzelmet, mindenért meg kell harcolni, különösen a rájátszás utolsó 3 mérkőzésén. Sajnos több sérültem is van, viszont a többiek remek formával várják a soron következő mérkőzéseket. Mindenkit várunk szeretettel a mérkőzéseinkre! Hajrá TF! Hajrá Rackák!!!”
Ha a hátralévő 3 találkozónkból a Győr ellen sikerül nyerni vasárnap, illetve a Szombathelytől is rabolunk egy pontot és ugyan ez fordítva is igaz, akkor már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy megnyertük a rájátszást.
Ez a matekozós rész, de ha a hétvégén mind a két meccset behúzzuk, nincs mit számolgatni! Ebben az esetben már lehet is nézelődni, hogy mi a ahleyzet a Keleti csoportban, ott ugyanis két potenciális jelölt van.
A feljutáshoz elég az 1. helyen végezni! Mivel két csoport van, a két győztesnek még egy oda-visszavágót kell játszaniuk, hogy eldöntsék ki végez a 15. illetve 16. helyen, mivel két feljutó van. A másik oldalon igen kiélezett a párharc az 1. helyért a Kecskemét RC és az Eszterházy SC között. 6 forduló után ugyanannyi ponttal állnak és a jobb eredmények tükrében a Kecskemét vezet, de 2 fordulóval a vége előtt még szinte bárhogy alakulhat a végeredmény.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!