Kosárlabda Női NBI/A

25 ponttal jobbnak bizonyult a Sopron

Ezúttal nem sikerült a bravúr, végig jól játszott ellenünk a Sopron Basket, megérdemelt sikert arattak.

Mindkét csapat jó formában várta a találkozót, ahol lányaink a harmadik helyezett Sopronnal csaptak össze. A várakozások inkább a hazaiaknak kedveztek, ugyanakkor idén már sikerül legyőznünk a 16-szoros bajnokot. Mi a csapategységünkben és a frissességünkben bíztunk, miután Európa Kupa elődöntő várt napokon belül a hűség városi gárdára.

Kérdéses bírói ítéletekkel indult a derbi, de így is tartani tudtuk a tempót egészen Ashten Prechtel harmadik személyi hibájáig. Centerünk hiányában összeszedtünk egy kis hátrányt, de nem hagytuk magunkat és jó hajrával 9 egységre faragtuk a hátrányt.

A második negyed továbbra is két harcias csata képét festette, a felek sokáig fej fej mellett haladtak, azonban a játékrész közepén elhúzott a Sopron. Ekkor dobószázalékban és szerzett labdákban is felülmúlt minket. Hiába Dúl Terka kiváló játéka és 7 pontja, a hazaiak légiósai domináltak a negyed végén is, így 52:28-cal vonulhattunk a nagyszünetre.

A második játékrész Szabó Fanni kosaraival kezdődött, ami lendületet adott a mieinknek! Jacinta Monroe azonban felvette a kesztyűt és szintén értékes pontokkal tartotta a felek közti fórt. A legjobb dobóformájukat mutatták azonban a soproniak, így amikor sikerül jó támadásokat bemutatnunk, azokra is volt válaszuk, így nem csökkent a különbség. Összességében még is ezt a negyedet zártuk eddig a legszorosabban (23:21).

Az utolsó etap kezdetén gyors támadásokat láthattunk mindkét oldalon, sajnos ekkorra viszont már beállt a nagyobb különbség. A Sopron ekkor 53,8%-kal dobta a hárompontosokat és szerzett labdákban, valamint gólpasszokban is túlszárnyalt minket. Hiába nyertük meg a záró etapot, ez már nem változtatott a derbi kimenetén.

Ellenfelünknél öten is 10 pont fölé jutottak, míg nálunk Dúl Terka Zsófia, Tóth Franka Emília, Szabó Fanni Andrea és Layne Ashten Prechtel értek el 10-es számmal kezdődő eredményt. Ezen az estén a távoli dobások hatékonysága és az eladott labdák jelentették a legnagyobb különbséget, melyet Hegedűs Péter mérkőzés utáni nyilatkozata is megerősített:

„Gratulálok a soproni csapatnak, megérdemelten nyertek, nem volt kérdéses a meccs kimenetele. A külső pontok hatékonyságában zongorázni lehetett a különbséget, a labdára is nagy nyomást helyeztek, így bajlódtunk azzal, hogy dinamikus, számunkra komfortos támadásokat vezessünk. Örülök, hogy a második félidőre nem zuhantunk össze, és pariban tudtunk maradni. Van még min dolgozni, de ha a sérültek, betegek is teljesen készen állnak és javulni fog a kondink, akkor minden rendben lesz!”

Dúl Terka, aki testvérét helyettesítette jó teljesítménnyel a következőképp fogalmazott a látottakkal kapcsolatban:

„Jó mérkőzést játszottunk! Ezen a héten tudtunk 5-5-ben játszani először, ami érződött a játékunkon, de örülök, hogy korábbi sérültjeink is visszaálltak edzeni. Panka felépülését még várjuk, de azt gondolom jó munkát végeztünk. A második negyed végén sok labdát eladtunk, a három pontos dobásaink pedig nem ültek. Ezeken kell javítani! A Sopronnak sok sikert kívánok az Európa Kupára!”

A mérkőzésen több hiányzónk is volt, többek között csapatkapitányunk, Dúl Panka. Vezetőedzőnk szépen rotálta a lányokat, mindenki bőségesen kapott játékperceket, így nem mondható kudarcnak ez a vereség, inkább egy hasznos lecke volt. A kialakult helyzetben ez érthető megoldás volt. Folytatódnak a bajnoki kihívások, de már látótávon belül van a Magyar Kupa négyes döntője!

Sopron Basket – TFSE-MTK
89-64 (26-17, 26-11, 23-21, 14-15)

Bajnokság, 18. forduló
Sopron, Novomatic Arena
Játékvezetők: Söjtöry Tamás Ferenc, Varga-Záray Katalin, Dr. Németh Patrik (Nagy János)

Sopron Basket: Laczkó 6, Friskovec 13/9, Reid 10/3, Krivacevic 13, Brooks 15/3. Csere: Varga 8, Papp 4, Monroe 10, Sitku 3/3, Pavlopoulou-, Rokob-, Böröndy 7/3.

TFSE-MTK: Dúl 10, Prechtel 10/6, Szabó 10, Gyöngyösi 4, Tóth 13/3. Csere: Gábor-, Vigh 2, Pusztai 7, Király-, Manis 8.

Fotó: Tóth Zsombor
Statisztika: wbasket