Tollaslabda

2028-ig aláírt Kőrösi Ágnes!

Kőrösi Ágnes és a TFSE hosszútávra tervez együtt, hiszen 2028-ig, a Los Angeles-i olimpiáig sikerült meghosszabbítani szerződését egyesületünkkel. Ezzel egyértelművé vált, hogy tollaslabdázónk velünk képzeli el a jövőjét és a felkészülését, mi pedig mindenben támogatjuk őt céljai elérésében.

Dupla arany a Living Sport Kupán

A hétvégén Kőrösi Ágnes hosszú idő után ismét hazai versenyen lépett pályára, hiszen a rengeteg nemzetközi megmérettetés és csapatbajnoki kötelezettség miatt ritkán volt lehetősége Magyarországon indulni. A Living Sport Kupa felnőtt első osztályú tornáján azonban nemcsak hogy visszatért, hanem rögtön duplázott is:

  • Egyéni verseny: 1. hely
  • Női páros: 1. hely

„Boldog vagyok, hogy két aranyérmet sikerült elhoznom, mert minden magas szintet képviselő játékos elindult ezen a versenyen. Főleg a női egyéninek örülök, ez mindig presztízsmeccs köztünk, úgy érzem, magabiztos játékkal tudtam nyerni. A női páros pedig papírforma győzelem volt.” – nyilatkozta Ágnes a verseny után.

A TFSE klasszisa szerint ez a torna kifejezetten hasznos volt a felkészülése szempontjából: „Szerintem ez jó teszt volt számomra a következő versenyeket megelőzően, többek között a magyar bajnokság és az Európa-bajnokság előtt. Igaz, még másfél hónapom van, de ez remek felmérő volt – kilenc meccs egy nap alatt komoly kihívást jelentett, de álltam a sarat.”

Gratulálunk Áginak a kimagasló eredményekhez, és további sikereket kívánunk neki a következő versenyein i