Férfi NBII Futsal

2022/23-as kerethirdetés – NBII férfi futsal

Gőzerővel készül megfiatalodott férfi futsalcsapatunk a 2022/23-as évadra, melyet az élvonalból búcsúzva az NBII nyugati csoportjában kezd meg Póta Balázs vezetőedző legénysége. Póta a legutóbbi idényben évközben érkezett játékosként hozzánk, majd megbízott vezetőedzőként vette át a stafétát a szezon végén. Aki ismeri a honi futsal közegét, tudhatja, hogy trénerünk már a TFSE futsal szakosztályának kezdetekor alappillér volt, így számára nem ismeretlen a terep.

Szakosztályvezetőnk továbbra is Sztranyovszki Márk, akinek munkáját szakmai vezetőként női NBI-es csapatunk vezetőedzője – Csernai Gábor – sportigazgatóként pedig az 5+1-ben (kispályás labdarúgás), futsal világában és a nagypályás labdarúgásban is egyaránt jártas Fekete Róbert segíti.

Csernai irányításával kerül meghatározásra az egész szakosztály szakmai koncepciója. Az általa kijelölt irányt követik csapataink az utánpótlástól kezdve egészen a felnőtt szintekig. Amellett, hogy élvonalbeli női gárdánkat irányítja, kiemelt figyelmet szentel az utánpótlás koordinálására is. Mindezekben hatalmas elszántsága és nagy rutinja van.

Fekete hatásköre sokrétű, hiszen foglalkozik férfi és női csapataink (felnőtt és UP egyaránt) számára játékosok megfigyelésével, közvetlen kapcsolatban van szakmai stábunkkal és teljes játékosállományunkkal, felel az átigazolások zökkenőmentes lebonyolításáért, így a tárgyalóasztalnál és a terepen is sok feladat vár rá.

Póta Balázs vezetőedző munkáját pályaedzőként és erőnléti trénerként Szabó Zoltán segíti, aki NBI-es női csapatunknál ugyanezt a szerepet tölti be. Továbbra is soraink közt tudhatjuk az egykori legendás hálóőrt, Szűcs Lajost, aki kapusedzőként dolgozik férfi csapatunknál és utánpótlásunknál. Örömünkre a mindig lelkes, hatalmas szívvel rendelkező Gál József is folytatja munkáját utánpótlásunkban. Bagdi Csilla és Winternitz Katalin kettőse pedig továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy a szakosztályt illető háttérműveletek a legapróbb részletekig is tűpontosan legyenek abszolválva. Hiányukban minden bizonnyal nem működne szakosztályunk a jelenlegi formájában.

A tavalyi, gyengén sikerült év tapasztalatai és tanulságai rendkívül hasznosak voltak szakmai vezetésünk számára. Idén fiatal kerettel, 1-2 rutinosabb, élvonalt is megjárt játékossal vágunk neki az augusztus végén kezdődő pontvadászatnak. Az NBII nyugati csoportjában 12 csapat indul a 2022/23-as idényben. A csoportot megnyerő alakulat automatikusan kivívja a feljutást az NBI-be.

Egyesületünk vezetése a stábbal karöltve legfőbb célként azt határozta meg, hogy a jövőben fiatal, TF-en tanuló játékosok alkossák a keret magját. Emellett fontos, hogy a nálunk nevelkedő utánpótlás korosztály számára minden adott lehessen a felnőtt csapatba kerülésre. A csapategység terén mindenki arra törekszik, hogy motivált, harcos és alázatos játékosokkal legyünk tele, akik szívükön viselik a TF-es lét fogalmát. Az imént írtak után jön csak szóba a helyezés, amit illetően a TOP 3-ba kerülés a cél.

Jelenlegi keretünk kapcsán kijelenthető, hogy a tavalyinál jóval fiatalabb (23,7 év az átlagéletkor!) és eltökéltebb egység állt össze, akik között fellelhetőek korábbi játékosok, utánpótlásból felkerülő ígéretek és új igazolások is. Jelenleg hat játékosunk jár a TF-re, továbbá érdekesség, hogy kapusaink közül többen is Szűcs Lajos keze alól kerültek ki.

Keretünk

Kapusok:

Nagyistván Balázs Péter (21 év)
A tavalyi idényben hatalmas harc volt az első számú kapus posztért, aminek Balázs is a részese volt. Több mérkőzésen az ő bravúrjainak köszönhetően maradhattunk még versenyben. Bízunk benne, hogy idén is hasonlót fog mutatni.

Maár Zsombi (19)
Fiatal kapus tehetség az UP csapatunkból, aki előtt szép jövő állhat. Az biztos, hogy Szűcs Lajos kezei között a legjobb helyen van. 

Kardos Bálint (19)
Bálint komoly ígéretnek számít az adottságai alapján. Egy újabb ütőképes egyén a hálóőr poszton.

Mezőnyjátékosok:

Szűcs Dániel (17)
Egyike saját nevelésű játékosainknak. Tavaly 12 meccsen lépett pályára U20-as alakulatunkban, melyeken egy gólt szerzett, így számára a folyamatos stabilitás az elsődleges cél az idei szezonra.

Sági Dániel (18)
Oszlopos tagja volt U20-as gárdánknak, de mellette az első csapat is számíthatott rá, hiszen számtalan alkalommal kapott helyet a keretben és végül háromszor a pályára is léphetett az élvonalban.

Czeglédi Zsombor (18)
Sági Danihoz hasonlóan Zsombi is játszott már a felnőtt első osztályban és biztosak lehetünk abban, hogy mindent megtesz majd azért, hogy idén ez minél többször történhessen meg.

Nemes Martin (22)
A TFSE nagypályás alakulatából és az EUG-n résztvevő labdarúgócsapatból már ismerős lehet Martin, aki rendkívül gólerős játékos. Ugyan még csak ismerkedik a futsallal, de semmiképpen sem lesz bátortalan és csupaszív TF-esként nagy szükségünk lesz rá!

Papp Zsombor (20)
Zsombor a tavalyi bajnok és kupagyőztes Haladástól érkezett. A TFSE-ben szeretne újra magára találni, vezére lenni a csapatnak és visszajutni az élvonalba.

Modarresi Amirehsan (26)
Iráni származású, de magyar állampolgársággal is rendelkedző agilis játékos, akinek van már múltja hazánk futsalporondján. Dinamikus, technikás, egy az egyben szinte verhetetlen. Kíváncsian várjuk a bemutatkozását!

Greguss Richárd (28)
Rutinjával és bal lábával nagy erőssége lehet a keretnek, emellett a támadó játékban lehet egyfajta stabil, kellőképpen nyugodt tényező.

Fritz Attila (36)
Régi nagy visszatérőt köszönthetünk Fritz személyében, aki igazi nagy futballista, több fronton segítség lehet számunkra.

Dudás Dániel (26)
Csapatkapitányunk szerencsére maradt velünk, mi pedig hálásak vagyunk neki. Bízunk benne, hogy vezetésével ismét megvalósulhat a 2020/21-es szezon menetelése.

Petroff Norbert (19)
Norbi több mind nagypályán, mind kispályán pallérozódik hétről-hétre, aminek köszönhetően a tavalyi szezon végén több ízben is élesben bizonyíthatott a honi futsal élvonalában. Fiatal kora ellenére vezéregyéniség is lehet a csapaton belül!

Fehér Dániel (23)
A tavalyi év villanásaiban elévülhetetlen szerepe volt Fehér Daninak is, aki a mostani nagyon fiatal csapatban már a tapasztaltabbakat képviseli. Tudását minden bizonnyal kamatoztatni fogja kiváló játékosunk!

Fehér Krisztián (30)
Az egyik, ha nem a legrutinosabb játékosunk, több évnyi NBI-es rutinnal. Tavaly sajnos egy komolyabb sérülés hátráltatta, de az idény második felében már gólokat is szerzett, mutatva ezzel a klasszisát.

Hegyi Áron (22)
Robosztus alkat, aki sokat fejlődött az NBII-ben és oroszlán szerepe volt a két idénnyel ezelőtti feljutásban. Most itt a lehetőség, hogy kiteljesedjen nálunk.

Csóh Patrik (21)
Szélvész gyors fiatal játékos, aki rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest. Ezúttal a felnőttek között is minden adott számára a brillírozásra.

forrás: TSPC

1 év múlva remélhetőleg be tudunk költözni a Csörsz utcai sportcsarnokba, addig viszont a Ferencvárosi Torna Club létesítményeit (edzések: Faház, mérkőzések: Elek Gyula Aréna) vehetjük igénybe, akiknek ezúton is köszönjük a lehetőséget és segítséget!

Hajrá srácok az egész szezonban, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!