Futsal Női NBI

2022/23-as kerethirdetés – NBI női futsal

Csernai Gábor vezetésével kezdte meg felkészülését élvonalbeli női futsalcsapatunk a 2022/23-as idényre. Régi-új edzőnk számára nem ismeretlen a terep, hiszen korábban már vezette lányainkat (2019 őszétől 2021 tavaszáig), munkáját pályaedzőként Szabó Zoltán segíti.

A bajnokság kapcsán fontos kiemelni, hogy az eddig 6 csapatról 8-ra bővül a létszám, ami által némileg megváltozik lebonyolítás módja is. A szezon első szakasza 3×7 mérkőzésből, majd az addig kialakult eredmények tükrében rájátszásból áll.

Lányaink augusztus elején kezdték meg a felkészülést a Fáy utcai Vasas Sportcsarnokban, ahol jelenlegi program heti két edzésből, majd edzőmérkőzésekből áll. A legutóbbi évadot 6. helyen záró játékosállományban jelentős változások mentek végbe. Jelenleg 15 fős a bő keretünk, melyben több volt és jelenlegi válogatott is szerepel.

Tapasztalt játékosok ide-oda, kijelenthető, hogy fiatalabb csapatunk van, mint az elmúlt években. Az alapozás elején az ismerkedésen és az összeszokáson van a hangsúly, ami a játékosokon túl a stábnak is nagy kihívást jelent. Előzetesen meghatározott célként a legjobb 4-be kerülést említhetjük.

Keretünk

Kapusok:

Ősz Csenge (28 év)
Hálóőrünk 2019 óta erősíti keretünket, korábbi válogatottként nagy szükségünk lesz a tapasztalatára.

Lombos Bettina (31)
Második számú kapusunk az NBII-ben tavaly remekül teljesítő Kelen SC-ből érkezik.

Mezőnyjátékosok:

Kovács Szilvia (30)
Tavalyi csapatkapitányunk igazi alappillérnek számít, hiszen már a 2017/18-as évad végén a feljutást kiharcoló keret tagja volt.

Winternitz Katalin (31)
Kati is oszlopos tagja csapatunknak, 2016 óta erősíti a TFSE-t, ahonnan 6 éve nem igazolt el, így a klubhűség mintaképe.

Farkas Klaudia (42)
Nagy tapasztalattal rendelkező játékosunk is itt volt már 2016-ban, azonban ő több felé is kipróbálta magát azóta.

Bozsik Nikolett (31)
Többszöri visszatérőnk jelenleg sérüléssel bajlódik, melyből reményeink szerint mielőbb felépül és újra a csapat hasznos tagja lehet.

Lehóczki Noémi (20)
Fiatal tehetségünk sajnos csak októberig erősít bennünket, onnantól külföldön folytatja tanulmányait.

Kovács Nikolett (31)
Villámgyors kiválóságunk idén tavasszal érkezett hozzánk az ELTE-BEAC alakulatától. Idén minden adott ahhoz, hogy teljes szezont fusson nálunk.

Folk Zsuzsanna (28)
Régi-új játékosnak számít házunk táján a válogatottban is szereplő Folk, aki tavasszal a Budaörs színeiben ezüstéremig jutott.

Gruber Brigitta (24)
A legutóbbi szezont kihagyó Gruber 2019 óta erősít minket, reméljük idén újra régi fényében tündökölhet játékosunk.

Kókány Regina (27)
Regina a legutóbbi szezonban Olaszországban nagypályán gyűjtött tapasztalatokat, a 2017/18-as feljutó keretnek pedig tagja volt, így ismerős közegbe közegbe érkezik.

Kota Gabriella (24)
Gabriella a magyar válogatott tagja, a legutóbbi szezonban az olasz élvonalban pallérozódott.

Varga Adél (33)
A válogatott csapatkapitánya, újnak számít keretünkben, de régi motoros a sportágban. Rutinja és tapasztalata hatalmas segítség lehet nem csak a fiataloknak, hanem az egész csapatnak is.

Dorner Dóra (22)
Fiatal kora ellenére már többször is bebizonyította, hogy igazi gólgyáros. Reméljük, hogy nálunk is megtartja ezt a jó szokását.

Balogh Noémi (21)
Ismerősen csenghet a neve azok számára, akik követték az EUG eseményeit, ugyanis ott már a TF-et képviselte, ősztől pedig már a TFSE-t is.

Balya Dorottya (23)
Első NBI-es szezonunkban már tagja volt a keretnek, így számára sem lesz ismeretlen a terep.

Fekésházy Eszter (19)
A keret legfiatalabbja, ősztől egyetemünk hallgatója, eddig a DEAC utánpótlásában szerepelt, most azonban a felnőttek között is bemutatkozhat.

Távoztak:

Léner Fanni és Lipkovics Gréta az Újpestben folytatják, Márton Dóra és Bagdi Csilla is befejezte élvonalbeli pályafutását, Dióssy Dorottya pedig külföldre költözött.

Reméljük sikeres és élménydús évben lesz része lányainknak, illetve az őket követő szurkolóknak!

Hajrá TFSE!