Férfi NBI Röplabda

2022/23-as kerethirdetés – NBI férfi röplabda

Több, mint 20 év után újra NBI-es férfi röplabdacsapatnak örvendhetünk, hiszen a tavalyi NBII-es bajnoki cím megszerzését követően feljutottunk az élvonalba. Legutoljára a 2000/01-es évadban szerepeltünk ezen a szinten, azóta viszont hatalmas utat jártunk be. A 21/22-as évadban feljutást kivívó keret magja örömünkre megmaradt, így néhány új érkező mellett javarészt ismerős arcokat láthattok majd idén a pályán.

A tavalyi bajnok csapat

Az élvonalba feljutó stáb és keret közös célja az NBI-ben való bentmaradás és stabil résztvevővé való válás. Emellett kiemelt fókusz helyeződik újoncaink és fiataljaink csapatba történő beépítésére. Csapatunk magja az elmúlt 3 év dolgos építkezése alatt fejlődött erre a szintre.

Az idei év kihívásait szem előtt tartva profibb felkészülést követünk, több szakemberrel együttműködve. Vezetőedzőnk továbbra is Lónárt Péter, aki a közelgő nyitány és az eddigi felkészülés kapcsán az alábbiakat mondta:

„A felkészülésünk felén vagyunk túl. A srácok egyre masszívabbak és egyre jobban tetszik a befektett munkájuk! Az öltözői hangulatra egy rossz szavam se lehet, úgy gondolom mostanra minden érkező játékosunk beilleszkedett. A cél egyértelműen a stabil bentmaradás!”

Sorsolásunkról és a bajnokság lebonyolításáról már korábban olvashattatok ITT. A 7 NBI-es csapat miatt „egyszerűbb” lehetőség nyílik a bentmaradásra. Az aktuális kiírásban az utolsó helyen záró alakulat nem jut automatikusan a kiesés sorsára. A bajnokságot leghátul befejező egység az NBII második helyezettjével vív majd osztályozót, amennyiben az NBII 2022/23-as évadát második helyen záró igényt tart az NBI-es szereplésre a 2023/24-es idényben.

Kerettagok a 2022/23-as évadban:

Arató Kristóf
Születési év: 2001
Magasság: 183 cm
TFSE-nél: 2021-
TF hallgató

Czita Marcell
Születési év: 1998
Magasság: 188 cm
TFSE-nél: 2020-

Gyenes Márió
Születési év: 1998
Magasság: 175 cm
TFSE-nél: 2017-
TF hallgató

Márton Mihály
Születési év: 1998
Magasság: 194 cm
TFSE-nél: 2019-

Merkler Ábel
Születési év: 1999
Magasság: 190 cm
TFSE-nél: 2020-

Nagy Tamás
Születési év: 2001
Magasság: 178 cm
TFSE-nél: 2020-
TF hallgató

Szabó Barnabás
Születési év: 1999
Magasság: 185 cm
TFSE-nél: 2020-

Szappanos Dávid
Születési év: 1992
Magasság: 188 cm
TFSE-nél: 2016-

Tanai Gergely
Születési év: 1998
Magasság: 193 cm
TFSE-nél: 2019-

Új igazolások:

Együd Ádám
Születési év: 2002
Magasság: 194 cm
TFSE-nél: 2022-
TF hallgató

Fenyő Balázs
Születési év: 2002
Magasság: 195 cm
TFSE-nél: 2022-
TF hallgató

Füzék Zalán
Születési év: 2003
Magasság: 200 cm
TFSE-nél: 2022-

Tigyi Norbert
Születési év: 1990
Magasság: 195 cm
TFSE-nél: 2022-

Tóth Máté
Születési év: 2002
Magasság: 186 cm
TFSE-nél: 2022-

Ambíciózus csapatunk tehát október 1-én, szombaton kezdi meg menetelését a TF „D” termében. Addig is jó felkészülést kívánunk, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!