Kosárlabda Női NBI/A

–19-ről fordítottunk az utolsó negyedben!

NBI/A-s női kosárlabdacsapatunk hihetetlen körülmények között jutott győzelemig a bajnokság 3. fordulójában. Magyar Bianka tanítványai a fővárosi rivális Ludovika Csata ellen léptek pályára szombaton 18 órától.

Fotó: Hegedüs Gábor – MTK Budapest

Részletes összefoglaló a wbasket.hu jóvoltából:

Ty Marshall és Dúl Terka büntetőivel a TFSE került előnybe az első percekben, de erre Gyöngyösi Janka azonnal válaszolt egy triplával. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ty Marshall, Dúl Panka majd Király Andrea egy-egy hárompontosával a hazaiak léptek fel kedvezményezőbben, de 16-11 után a Ludovika-Csata ledolgozta hátrányát. Az első szakaszt Toman Dóra sikeres távoli dobása zárta, mely után 16-16 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején felváltva estek a találatok és így 28-28-ig egyik fél sem tudott elszakadni. Az etap második felében viszont egyértelműen a Csata akarata érvényesült, Jaelyn Brown és Gyöngyösi Janka állt a csapata élére.

Brown 12, Gyöngyösi 9 pontot szerzett a második 10 percben. Ráadásul Sam Fuehring is megszerezte első tripláját ezen az estén. Gyorsan nőtt a különbség. 38-30-nál állította meg hazai időkérés a játékot, de ezt követően is lendületben maradt a Csata. 47-30-nál már 21-2-es futást regisztrálhattunk. A félidőt Hegedűs Janka és Khaalia Hillsman révén négy hazai pont zárta. A Csata magabiztos vezetését ez azonban nem befolyásolta. 20 perc után a TFSE 31 mezőnykísérletéből 13, Csata 38 kísérletéből 18 volt sikeres. A harmadik negyedet Theodoreán Alexandra két büntetője és Khaalia Hillsman találata vezette fel. Ez összességében már egy 8-0-s futás volt a hazaiaktól. Gyöngyösi Janka triplájával azonban visszaállította kétszámjegyű előnyét a Csata.

A harmadik negyed első felében 10 pont környékén látszott beállni a különbség. A Csata nem tudott jobban elszakadni, de a TFSE-ben sem volt ekkor egy nagy felzárkózás. A vendégek Czank Tímea és Jaelyn Brown hármasai után a harmadik szakasz hajrához közeledve váltottak. 65-49-nél már újra 16 egység választotta el a feleket. Nem sokkal később Horváth Bernadett is betalált távolról. A negyedet végül Szabó Fanni zárta. Az utolsó 10 percnek 70-55-ről vágtak neki a csapatok. Sam Fuehring a játékrész legelején 72-55-re alakította az eredményt. Jáhni Zsófia büntetői után pedig 76-57-re ment a Csata. Ekkor azonban még hét perc volt hátra.

A TFSE Theodoreán Alexandra nyolc pontjával (két tripla és két büntető) kezdte meg a felzárkózást. A folytatásban Pusztai Petra és Király Andrea következett. Király hármasa után már 10 pont alatt járt a különbség. Az utolsó három percben Theodoreán Alexandra 78-74-re hozta fel csapatát egy újabb távoli találattal. Erre viszont Czank Tímea felelt, 81-74-re alakítva az eredményt. Theodoreán Alexandra megállíthatatlanul vezette csapatát. Újabb öt ponttal 81-79-re módosította az állást. Az utolsó percben Pusztai Petra egyenlített 81-81-nél, majd ismét Theodoreán Alexandra jött és a 2+1-es helyzete 84-81-es vezetéshez juttatta a TFSE-t. Tursics Krisztián időkérése után a Csata nem tudta játékba hozni a labdát és innen már nem volt lehetősége fordítani. Dúl Panka büntetője és Jaelyn Brown dudaszós duplája alakította ki a végeredményt.

TFSE-MTK – LUDOVIKA CSATA 85-83 (16-16, 18-31, 21-23, 30-13)

TIPPMIX NŐI NB I. A , 3. forduló
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
dr. Mészáros Balázs, Goda László, Sörlei Attila (Bogárdi János)

TFSE-MTK: Theodoreán 21/12, Pusztai 18, Hegedűs 8, Marshall 5/3, Dúl T. 1. Csere: Hillsman 20, Szeitl, Turi, Király 6/, Dúl P. 6/3.

Ludovika-Csata: Brown 23/9, Fuehring 5/3, Horváth 9/3, Szabó 8, Gyöngyösi 16/6. Csere: Jáhni 2, Czank 12/6, Toman 3/3, Boros, Barnai 5.

Nyilatkozat

Magyar Bianka: Egy hét alatt a mai volt a harmadik meccsünk, közte a Pécs és a Sopron elleni keményebb mérkőzéssel. Reméltem, hogy nem lesznek fáradtak a lábak, azonban látszott rajtunk némi fáradtság, főleg a második negyedben, ekkor nem volt rendben a védekezésünk. A mai győzelem, ami a szív diadala volt, főképp Theodoreán Alexandrának köszönhető, akinek nagy szerepe volt a sikerben. Filozófiám az, hogy mindig legyen a csapatnak győztes mentalitása és legyenek győztes karaktereink is. Minden elismerésem a csapaté, megérdemeltük a győzelmet. Látszik a Csatán is, hogy jók lesznek és törekszünk arra is, hogy mi is minél jobbak legyünk.

Theodoreán Alexandra: Először is gratulálok a Csatának, mert szerintem nagyon jó meccset játszottunk. Az első három negyed egyértelműen az övék volt. Úgy gondolom, hogy kellett egy ici-pici löket, hogy a fáradtságon túllendüljünk vagy, hogy akaratunkon felül akarjuk ezt a mérkőzést. Mindenki beletette a magáét, nyilván van hova fejlődnünk, de nagyon örülünk, hogy megszereztük az első győzelmünket!

Csapatunk legjobbja a kapitány, Theodoreán Alexandra lett. Ali mutatói:

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!