Férfi NBI Futsal

Vereség a Kecskemét ellen

Férfi futsalcsapatunk az Újpest elleni győzelmet követően, ismét hazai környezetben lépett pályára, a tabella 5. helyén álló Kecskemét ellen. Ellenfelünk nem volt ismeretlen, hiszen még a felkészülés során egy edzőmérkőzés keretein belül csaptunk össze velük. A hírös város alakulata akkor ugyan le tudta győzni a mieinket, viszont azóta jóval tapasztaltabbak lettünk mi is, jórészt az Újpest elleni sikernek köszönhetően.

A találkozó a felek játéktudásához méltó lendülettel és nívóval kezdődött, sőt brazil légiósunk Robert Weyne a kapufát is eltalálta. A 2. percben egy védelmi hiba miatt sajnos a kecskemétiek szerezték meg a vezetést. (0-1) A korai gól nem tett jót nekünk, kissé le is blokkoltunk, a vendégek pedig hatalmas energiákat mozgósítottak a mérkőzés elején. Alig húsz másodperccel a vezető találat után, ismét eredményes volt a Bács-Kiskun megyei együttes, így szűk három perc leforgása alatt nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. (0-2)

A megnyugtató előny ellenére sem hagyott alább a Kecskemét offenzív stílusa, többször is a kapunk elé szorítottak minket. Ilyen erős kezdésben még nem volt része a srácoknak, a vendégek ezt kihasználva Mánya Szabolcsnak köszönhetően, megszerezték a harmadik találatukat is. (0-3)

A folytatásban érthető okokból visszább vett a vendég gárda, hiszen ezzel az intenzitással egész egyszerűen nem lehet végigjátszani egy mérkőzést. Az első szűk tíz percet lényegében csere nélkül, a legerősebb felállásával nyomta végig a Kecskemét. Mivel lépéskényszerbe kerültünk, Soltész Levente az öt a négy elleni felállást szorgalmazta. Az idő előrehaladtával, egyre jobban játszottunk, egyre veszélyesebbek lettünk, aztán a 16. percben Robert Weyne találata révén összejött a szépítés. (1-3)

Sokáig sajnos nem örülhettünk, a szépítő gól után kártyavárszerűen dőlt össze mindaz, amit nagy nehezen fel tudtunk építeni. Három perc leforgása alatt, háromszor is eredményesek voltak a vendégek, így 6-1-es állásnál mehettek pihenni a csapatok.

Félidő: TFSE-BESTRONG – SG KECSKEMÉT FUTSAL (1-6)

A fordulás után, az első félidőhöz hasonló játékfelfogásban jöttünk ki a pályára, amikor csak lehetett öt emberrel felállva járattuk a labdát és próbáltunk rést találni ellenfelünk védelmén. Kapus poszton történt egyedül változás, a legutóbbi meccs egyik hőse, Koháry-Papp Endre helyére jött be Nagyistván Balázs Péter, akinek ez volt első felnőtt NBI-es mérkőzése.

A már említett öt a négy ellen taktika, egy igazi kétélű fegyver, tehát legalább annyi előnyt jelent, mint amennyi veszélyt hordoz. Sajnos utóbbi érvényesült többször, előbb a 26., majd a 28. percben talált be ellenfelünk. (1-8)

Brazil légiósunk Robert Weyne kétszer is betalált!

Az utolsó tíz percre kanyarodva, fiaink a tekintélyes hátrány ellenére sem adták fel a küzdelmet, nagyon szimpatikusan és hatalmas alázattal harcoltak a mérkőzés végéig. A befektetett munka meghozta végül a gyümölcsét, Amaro Wagner szabadrúgásból, Robert Weyne pedig akcióból szerzett gólt, amivel kialakult a végeredmény is.

Végeredmény: TFSE-BESTRONG – SG KECSKEMÉT FUTSAL 3-8 (1-6)

Összességében egy erősebb csapattal szemben szenvedtünk vereséget, ennek ellenére rengeteg tanulsága van az összecsapásnak.
Csapatkapitányunk, Dudás Dániel a meccset követően elmondta, hogy egyetlen mérkőzés elején sem lehet így játszani, a második félidőről azonban jóval derűsebben nyilatkozott:
„Igyekeztünk agresszívabban védekezni, ez sikerült, hiszen a kecskemétiek jóval nehezebben kerültek helyzetbe. Stabilabbak is lettünk ennek köszönhetően, kár volt az első félidőért. Megyünk tovább, csütörtökön újabb nehéz meccs vár ránk a Haladás ellen”

Sok idő nincs a pihenésre, csütörtökön a bajnoki címvédő Haladás otthonában lépnek pályára fiaink. Az összecsapás 18:30-kor kezdődik.

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!