Férfi NBII Kézilabda

Újvári Bence interjú

Mióta vagy a csapatnál? Miben másabb itt, mint a NEKA-n volt?

Ez a harmadik szezonom az egyetemi csapatban. Kevesebb az edzés, nincs együtt az egész csapat éjjel-nappal es ugyanannyi idő alatt gyorsabban cserélődnek a játékosok, mint a NEKA-ban, ezért nehezebb a csapatnak összeszokni es nagyobb hangsúly van a tanulmányokon, hiszen mindenki egyetemista a csapatban, ami miatt nem is lehetne annyi edzés, mint az akadémián.

Hogy érzed miben változott a csapat az edzőváltás óta?

Leginkább mentálisan változtunk, taktikailag pedig védekezésben tanultunk többet Györfi Jánostól, ahogyan az elmúlt két évben Adorján Gábortól is nagyon sokat tanult a csapat.

Milyen együtt dolgozni az új edzővel?

Új lendületet adott a csapatnak, az edzések jó hangulatban telnek, igy összetartóbbak is vagyunk a pályán es azon kívül is. Úgy érzem hisz bennünk a Mester, ami önbizalmat es magabiztosságot ad nekünk.

Milyennek érzed a csapatot a tavaszi szezon kezdete előtt?

Sajnos több sérültünk is van. Kiss Benedek bokáját decemberben, Major Dávid vállát pedig februárban operálják, de beszélgettem a csapattársakkal es mindenkiben érzem a motivációt és a nyerni akarást, ami remélem kitart majd a szezon végéig.

Mit szeretnél elérni a maradék 11 mérkőzésen?

Elsősorban sérülés nélkül szeretném végigcsinálni a tavaszi szezont. Szeretnénk megfelelni az elvarasoknak, amellett, hogy közben jó kedvvel dolgozik a csapat. Képességeinket tekintve jobb helyen kellene lennünk, és biztos vagyok benne, hogy előrébb fogunk végezni tavasszal a mostaninál.

Hogyan épül fel a felkészülés a tavaszi szezonra?

A Mester már egy komplett edzéstervvel várt minket hétfőn. Az első heten a kondícionális képességek fejlesztésén volt a hangsúly, de a felkészülés ideje alatt sok edzőmérkőzéssel készülünk a szezonkezdésre.

Milyennek érzed a jelenlegi formádat?

Az utolsó meccs után megkaptuk a programot, és egyénileg kellett edzeni a szünetben. Jelenleg azon vagyok, hogy túléljem az alapozási időszakot, ami nem konnyű es az első meccsre olyan formába kerüljek, amivel a lehető legtöbbet tudok segíteni a csapatnak.

Sok sikert kívánunk ehhez!

A fiúk első 2020-as találkozójára február 15-énkerül sor idegenben, a Százhalombattai KE csapata ellen.

#hajratfse
#letsgoboys
#tfsekezilabda

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!