Férfi NBII Női NBI Röplabda

Tökéletes röpis szombat!

Felnőtt női és férfi röplabdacsapatunk egyaránt tegnap lépett pályára. Mindkét egység a rájátszás fázisában harcol jelenleg: hölgyeink az NBI-ben, az urak pedig az NBII-ben igyekeznek hétről hétre a legjobbat nyújtani.

Nehezített előjelekkel kezdték lányaink a tegnapi mérkőzést, ugyanis péntek este (24 órával korábban) a házigazda Gödöllői Röplabda Club ellen 5 szettben maradtak alul. Ezt követően kellett tegnap kiállni az alapszakaszgyőztes MÁV Előre csapata ellen.

A srácoknak múlt héten volt a legutóbbi megmérettetése, akkor sajnálatos módon idegenben szenvedtek vereséget a ZTE RK otthonában, így ők sem a legszélesebb mosollyal vágtak neki a tegnapnak.

A bizonyítási vágy viszont mindkét csapatnál jelen volt, ez lehetett az egyik kulcs az álomszerű eredmények kialakulásánál.

Srácaink a szezon egyik legmagabiztosabb játékát mutatva, kevesebb, mint egy óra játékot követően, három szettben múlták felül a SZESE Győr röplabda csapatát. Erről részletesen a TFSE Volley oldalon olvashattok.

A lányok pedig mintha meg sem érezték volna az egy nappal korábbi, maratoni hosszúságú (115 perces) mérkőzést, teljes gőzzel és kellő harciassággal álltak fel a fehérváriakkal szemben. Ez a mentalitás és a tanúsított küzdeni akarás maximálisan kifizetődött, hiszen 3-0 arányban sikerült legyőzniük a MÁV Előre csapatát. A mérkőzés teljes egészében visszanézhető a TFSE Női Röplabda oldalán!

Gratulálunk mindkét csapatnak, nagyszerű mérkőzéseket láthattunk!

A folytatásban férfi csapatunk lép előbb pályára, ők március 27-én, szombaton hazai környezetben fogadják a SZoESE csapatát.

A hölgyek következő mérkőzésére két hetet kell várnunk, számukra a hazai rendezésű „minitorna” lesz a következő állomás április 2-án és 4-én. A sorrend a mostanihoz hasonlóan alakult: Gödöllői RC (pénteken), majd MÁV Előre (vasárnap).Hajrá röpisek & hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!