Női NBI Röplabda

Tökéletes kezdés

Női röplabdásaink a múlt hét során megkezdték bajnoki szereplésüket. A Csépke Gábor és Lucas Alborch által irányított együttes a tavalyi rájátszásban elért második helyet követően, idén is hasonló magasságokba szeretne jutni. Ezen az úton a Jászberény alakulata jelentette az első lépcsőfokot a bajnokságban. A berényiek legutóbb éppen csak elkerülték a kiesést – jelenlegi, kifejezetten fiatal játékosállományukkal pedig idén is a stabilizáció lehet a céljuk.

A találkozó eleje a vártnál talán kicsit döcögősebben indult, de aztán gyorsan sikerült öt ponttal ellépnünk. A vendégek edzője érthető módon ki is kérte az időt, hogy rendezze a sorokat. A kisebb intermezzo nekünk is jót tett, percről-percre egyre jobban és precízebben játszottunk. Ebben a szettben Radomszki Boglárka és Benedek Gabriella teljesítményét érdemes kiemelni, előbbi játékosunk négy, utóbbi három pontot szerzett. Az első játékrész végül 25-10 lett a javunkra.

A második szett az elsőhöz hasonlóan a mi dominanciánkat hozta. Látványos labdamenetek és magabiztos nyitás jellemezte játékunkat. A szervák és szerzett pontok terén most Halla Gréta alkotott nagyot, hiszen öt darab ász mellett, tíz pont volt a nevéhez köthető (25-9).

A harmadik játékrészt 4-0-val indítottuk, majd 15-1-re húztunk el a jászberényiektől. A vendégek ekkor már nagyon dekoncentráltak voltak, mi pedig ezt kihasználva, igyekeztünk minél hamarabb lezárni az összecsapást. Ebben az etapban csapatkapitányunknak, Poór Alexandrának sikerült a legtöbb pontot szereznie. (5) Ez a szett alakult végül a legsimábban (25–8), a Jászberény csupán nyolcig jutott, így összességében sima 3-0 arányú győzelmet arattunk a bajnoki nyitányon!

Női NB I:
TFSE – Jászberény 3:0 (10, 9, 8)
Győri út, 63 néző. V: Selega, Hegedűs.
TFSE: Budaházy 3, Smits van Oyen 5, Radomszki 11, Török P. 5, Halla G. 12, Benedek 6. Csere: Boller, Hábetler (liberók), Poór 5, Halla P. 4. Vezetőedző: Csépke Gábor.

Játékosaink statisztikái
Forrás: Hunvolley

Az összecsapás után vezetőedzőnk, Csépke Gábor az alábbiakat nyilatkozta:

Köszönöm a lányoknak a mutatott játékot. Végig koncentrálva játszottunk. Sikerült a kért dolgokat betartani és a hibákat, hullámvölgyeket minimálisra csökkenteni. Minden elismerésem a jászberényi lányoknak, akik az egész mérkőzésen nagyon lelkesen játszottak.”

Folytatás október 24-én vasárnap, az újonc Kispest ellen hazai pályán. A találkozó 19:00-kor veszi kezdetét.

Szép volt csajok! Hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!