Női NBI Röplabda

Több, mint bíztató alapozás!

Női röpiseink július 26-i kerethirdetését követően kőkemény felkészülési időszakot kezdtek meg, amit Gaitanakis Leonidas (vezetőedző) és Vass Bence (erőnléti edző) vezényelt. Eleinte a fizikális képességek erősítése volt kiemelt fókuszban, majd a technikai, taktikai oldal fejlesztése kapott kulcsfontosságú szerepet.

Az elmúlt két hét során élesben is kipróbálhatták magukat a lányok. 5 felkészülési mérkőzést játszottak: hármat extraligás, kettőt NBI-es csapatok ellen.

Első ellenfél az immáron második extraligás szezonjára készülő MTK volt, akik augusztus végén városmajori csarnokukban fogadtak bennünket. Lányaink játéka bíztató képet mutatott az első szett kezdetétől fogva. Kiemelendő tény, hogy végig szoros volt a mérkőzés, melynek végeredményével elégedettek volt a csapat és Leon is. MTK-TFSE 3:1 (-23, -23, 26, -22)

Ezt követő úticélunk Mátraháza volt, ahol a friss feljutó DVTK volt az ellenfél. Az 5 szetten át tartó találkozón ismét előrelépésnek lehettünk szemtanúi, hiszen a két csapat legutóbbi találkozása februárban mindössze 3 szettig, 67 percig tartott és sima Miskolci sikerrel zárult, míg most bő két órán át ment az adok-kapok, melynek végén DVTK siker született. DVTK-TFSE 3:2 (23, -19, -18, 21, -18)

Szűk két hét további felkészülés után a Balaton északi partjára utazott a TFSE női röplabda csapata, ahol a Szent Benedek Röplabda Akadémia volt a házigazda (friss extraliga feljutó). Fontos tapasztalatokat szereztek lányaink, akik immáron egyre jobban ízlelhették a közös munka gyümölcsét és ismét sikeresen raboltak szettet egy olyan együttestől, ahol 5 külföldi játékos is a keret tagja.
Szent Benedek RA – TFSE 3:1 (-18, -19, -25, 18)

A legutóbbi hétévégén végre a saját mezőnyével mérhette össze tudását csapatunk Budaörsön.
Az első igazi „erőfelmérő”-nek keresztelt felkészülési torna arról tett tanúbizonyságot, hogy a lányok előrébb járnak, mint valaha! A friss NBI-es PTE PEAC csapatát 3:1, míg a házigazda Budaörs alakulatát 3:0 arányban tudták Leon lányai legyőzni.

Vezetőedzőnk: Gaitanakis Leonidas az alábbiakat mondta megkeresésünkre:
„Az alapozás és a felkészülési találkozók végeztével kijelenthetem, hogy jó formában vagyunk. Az időszakot maximális koncentráció és jó hangulat jellemezte. Kiemelném, hogy minden játékosommal meg vagyok elégedve, egytől egyig fejlődtek fizikálisan és technikailag is. A legutolsó találkozón (Budaörs ellen) több felállásban is teszteltem a csapatot, és örömömre szolgált az a hatékonyság és erőbedobás, amit tapasztalhattam a lányok részéről. Nagyon várom a pénteki összecsapást a Szolnokkal! Hajrá TFSE, hajrá MI!”

Mi is nagyon várjuk a szezon startját, és szurkolunk a csapatnak!
Leon szavaival búcsúzunk: HAJRÁ TFSE!!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!