Kosárlabda Női NBI/A Rájátszás

Szívvel-lélekkel a győzelemig!

Megtört az átok, sikerült hazai környezetben legyőzni a Csatát a második mérkőzésen! A TFSE-MTK 2019 óta tartó NBI/A-s szereplése során még nem fordult elő, hogy a Városmajorban arassunk diadalt Tursics Krisztián tanítványai fölött, ráadásul ez volt az első hazai rájátszásbeli sikerünk is feljutásunk óta. Végre tehát megtört a jég és a hétközi időpont ellenére szép számmal kilátogató szurkolók egy olyan fantasztikust összecsapást láthattak, melyet nem fognak elfeledni egy darabig biztosan.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Az előző mérkőzéshez képest megfogyatkozott a csapat, ugyanis az achilles problémával küzdő Németh Almára nem számíthattunk. Ennek ellenére nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Légiósaink remekeltek pontok tekintetében, de összességében az egész csapat szívvel lélekkel küzdött a feldobás pillanatától kezdve!

Elly Pavel egyedül szerzett 11 pontot csak első 10 percben. A vendég csapat sem adta olcsón magát, átlagosan 1 és 3 egység között mozgott a differencia az első félidőben. Végül 40-40-es állásnál Zele Dorina duplájával 2 pontos vendég vezetéssel vonultak nagyszünetre a csapatok.

A továbbiakban a wbasket.hu beszámolóját olvashatjátok:

A harmadik szakaszt is sokáig fej-fej melletti kiélezett küzdelem jellemezte. Végül 53-51 után az utolsó három percbe fordulva ragadta magához az irányítást a TFSE.  Ja’Tavia Tapley egyenlített, majd jött Tóth Tímea és Elly Pavel. Ez a 8-0-s futás 59-53-as hazai vezetést eredményezett. A mérkőzés ezen periódusában a 13 mezőnykísérletéből 7 sikeresnek bizonyult a TF-nél és mindössze három eladott labdája volt. A záró etap elején 60-55 után Theodoreán Alexandra triplájával és a végül 19 egységig jutó – talán legjobb magyarországi teljesítményét nyújtó – Ja’Tavia Tapley találatával 65-55-nél 10 pontra nőtt a differencia.

Sokáig a 9-11 pontos határon mozgott az összecsapás, sőt Ja’Tavia Tapley újabb duplája után már 71-58-ra ment a TFSE. Négy és fél perc volt vissza, de a Csata nem adta fel és Horváth Bernadett triplája után 71-63-nál szépített, majd a végjátékban a 20 pontos Zele Dorina vezetésével kapaszkodott fel 75-71-re. Bár maradtak ki hazai büntetők a végjátékban, de Dúl Panka és Süle Krisztina egy-egy sikeres kísérletével nem engedte ki a meccset a kezéből a TFSE. A párharc állása 1-1-re így módosult.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A végeredmény értelmében végül a 3. meccs fog dönteni a 7. hely sorsáról! A találkozót szombaton 18:30-kor rendezik a Ludovika Arénában. Legyünk minél többen a TFSE-MTK táborából és szurkoljuk ki együtt a második győzelmet.

TFSE-MTK – Ludovika-FCSM Csata 76-71 (22-24, 18-18, 19-11, 17-18)

7. helyért, 2. mérkőzés
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Fodor A., Szilágyi B., Kapusi G. (Bognár T.)

TFSE-MTK: Süle 10/3, Theodoreán 9/3, Pavel 17/3, Király 3/3, Dúl 9. Csere: Herman, Tapley 19, Szeitl 3/3, Tóth 6, Burján.

Ludovika-FCSM Csata: Horváth 9/3, Lelik 14/3, Zele 20, Hegedűs 12, Böröndy 8. Csere: Angyal, Gyöngyösi 7, Toman D., Toman P. 1.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-1.

Magyar Bianka nyilatkozata a mérkőzést követően: Bebizonyítottuk ma is, hogy nem abból a fából faragtak minket, akik feladják. Életem legrosszabb húsvétján vagyok túl, szörnyen éreztem magam az első meccs után. Rossz vedő taktikát választottam akkor. Nagyon sokat kiadtunk magunkból a mai meccsen és nagyon örülök, hogy formálódóban van egy TF-es közösség is, akik egyre többen vannak és segítenek minket! Fontos volt, hogy minél több meccset játszunk a rájátszásban, hiszen ebből lehet fejlődni és ez a siker záloga.

Bravó lányok, hajrá TFSE-MTK!


Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!