Futsal Magyar Kupa Női NBI

Fájdalmas búcsú a kupától…

Lányaink az óévet egy idegenbeli győzelemmel (1-2) búcsúztatták a DEAC együttese ellen. 2021 első meccsén is bízhattunk egy hasonló forgatókönyvben, hiszen a Magyar Kupa 3. fordulójának visszavágóján fogadtuk a másik egyetemi csapatot. A két gárda között már az első meccs is nagyon kiegyenlített küzdelmet hozott és nyugodtan bízhattunk abban, hogy a második találkozó is parázs csatát hoz majd.

A találkozót mi kezdtük jobban, meg is voltak a lehetőségek, de a befejezésnél sajnos mindig hiányzott valami. A debreceniek ezzel szemben az elején nem igazán találták a saját játékukat és a védelmük is többször komoly zavarba került. Kapufáig és átemelt kapusig is eljutottunk már, de ez sem hozott áttörést, ezért Csernai Gábor vezetőedzőnk ki is kérte az időt, hogy rendet tegyen a fejekben.

A hatékonyabb helyzetkihasználás mindenképp elvárás volt, de ezt a vendégcsapat tudta csak érvényesíteni, ugyanis a 15. percben az első komolyabb helyzetükből megszerezték a vezetést. Minket ez annyira hirtelen ért, hogy rá egy percre a vendégek hatosát, Tóth Nórát teljesen üresen hagytuk és egy egészen elképesztő jelenet játszódott le a kapunk előtt. Nagyjából három másodpercig állt háttal a kapunak, várva a társat, akinek lepasszolta a labdát és ő pedig átemelte Ősz Csenge felett a labdát (0-2).

Lehetőségeink továbbra is inkább nekünk voltak, a DEAC meg inkább a mi a hibáinkra próbált lecsapni, de ez persze tökéletesen működött nekik. Olyannyira jól, hogy egy gyors három passzos kontrából tovább növelték az előnyüket, ami egy igen komoly hideg zuhanyként érte a lányokat.

Félidő: TFSE-SZERTARSPORT.HU – DEAC (0-3)

A tetemes hátrány ellenére bízhattunk lányaink erejében, hiszen láthattunk már tőlük komoly fordítást. Azonban közel egy perc után ezt a remény gyorsan szertefoszlott (0-4). A DEAC felszabadultan játszhatott és ez nagyon jót tett nekik. Megtalálták a saját ritmusukat és sokkal hatékonyabbak voltak. Kisebb hibák is beleférhettek, mert a mieinknek sajnos kihúzták a méregfogát és a hit is kezdte elhagyni lányainkat.

A vendégek egy idő után már csak épp annyira tették oda magukat, amennyire igazán szükségesnek látták, eközben a mi dolgunkat Tell Zsófia sérülése is nehezítette, akinek innen kívánunk mihamarabbi felépülést!

További 1 perc kellett a debrecenieknek, hogy újabb két gólt lőjenek. Az már 0-4-nél világos volt, hogy a reális célunk a szépítés lehetett csak, így ennek megfelelően vész kapussal játszottuk le az utolsó 7-8 percet, de ez sem hozta meg a várt áttörést.

Végeredmény: TFSE-SZERTARSPORT.HU – DEAC (0-6)

Ez pedig azt jelenti, hogy búcsúzunk a Magyar Kupa küzdelmeitől, de a bajnokság kimenetele még továbbra is nyílt, így minden erőnket oda tudjuk összpontosítani!!

A lányok legközelebbi megmérettetése ismét a DEAC gárdája ellen lesz, viszont most idegenben, január 23-án 17:00-tól!!

Hajrá lányok!!

Hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!