Edzőtovábbképző Kosárlabda

Nemzetközi Utánpótlás Edzőtovábbképzés VI.

Augusztus 6-án, szombaton került megrendezésre a nemzetközi utánpótlás edzőtovábbképzés VI. szemináriuma, melyet a KSMK (Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ), a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, illetve a TFSE szervezett.

A TF aulájában megrendezett eseményen közel 250 fő jelent meg, akik hat előadást hallgattak meg az „1:1 elleni játék” témájában. A népes közönség soraiban helyet foglaltak a hazai kosárlabdasport feltörekvő reménységei, jelen csillagai és neves szakemberei, akik érdekes és hasznos ismeretekkel gazdagodhattak.

A reggeli kezdést az esemény szakmai vezetője, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, Dr. Sterbenz Tamás nyitotta meg, majd bevezető előadásában az 1:1 elleni játék elméletét mutatta be.

Rektor urat a TF Doktori Iskola növendéke, Nagy Botond követte, aki bevezetett minket a döntéstanítás lehetőségeibe az újszerű egyéni pontszerző technikák fejlesztésének vonatkozásában.

Az esemény vendégelőadója a szerb Milenko Bogicevic volt, aki a francia élvonal meghatározó topcsapatának, az Euroligában is érdekelt AS Monaco együttesének a másodedzője. Első előadásában az irányító játékosokat vette górcső alá, külön figyelmet szentelve az 1:1 elleni támadásnak és védekezésnek.

A TFSE-MTK élvonalbeli női kosárlabdacsapatának másodedzője, Hegedűs Péter az utánpótlásképzésben alkalmazott 1:1 elleni gyakorlatokat tárta fel, a játékos bevezetőktől kezdve a komplexebb, nagyobb koncentrációt igénybe vevő feladatokig.

Az utolsó előtti előadó Nagy Benedek volt, – testvéréhez hasonlóan a TF Doktori Iskola jeles képviselője – aki a modern egyéni védekezési helyzetek technikai és taktikai kihívásait taglalta.

Az európai topligákat megjáró szerb tréner második, eseményt lezáró blokkjában a centerek 1:1 elleni támadó és védekező mechanizmusait, illetve fejlesztését ismertette. Zárásként két oldalas szakmai tesztet töltöttek ki a jelenlévők, majd az esemény lebonyolításában oroszlánrészt vállaló Félix Ákos tett pontot a nap végére egy rövid összegzéssel.

A bemutatások során előadóink segítségére voltak a Budapesti Honvéd U17-es játékosai, illetve a Vasas Akadémia U14-es növendékei, akiknek ezúton is köszönjük az aktív részvételt!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!