Férfi NBI Futsal

Magabiztos siker a nyitányon!

Férfi futsalosaink a sereghajtó Kistarcsa ellen kezdték meg az alsó-házi küzdelmeket. A két fél közül – inkább – a kistarcsaik mutattak jobb formát az elmúlt időszakban, ennek ellenére – az egymás elleni eredményeket miatt is – mindenképp egy nyíltsisakos mérkőzésre volt kilátás. Jó hír, hogy Haála Kada és Fehér Krisztián is felépült sérüléséből, ráadásul Kada kezdőként léphetett pályára!

Lendületesen kezdődött a viadal, mindkét oldalon voltak kisebb nagyobb lehetőségek, azonban az elmondható, hogy jórészt a mi akaratunk érvényesült. Az első találatot szerencsére sikerült nekünk megszerezni – a hazaiak kijöttek öt a négybe, ám visszafele sült el a fegyver, ugyanis az eladott labdára Sóvári Beni csapott le, aki szépen belsővel emelte be a labdát az ellenfél kapujába.

A folytatásban – hozzánk hasonlóan – továbbra is előszeretettel használtak a hazaiak ezt a játékelemet, nagy áttörést viszont egyik oldalon sem hozott. A második gólunkat megelőzően Sóvári Beni szerzett labdát, majd rövid kavarodás után Fehér Krisztián és Dudás Dani összjátékára előbbi tette fel a koronát. Krisztián hatalmas örömmel fogadta a találatot, ami nem meglepő, hiszen hosszú idő léphetett ismét pályára – örülünk, hogy újra bevethető!

Nem kellett sokat a várni a harmadikra, ekkor Two csente el szépen a labdát és egy az egyben törhetett a kapura. Two-tól már megszokhattuk a precíz befejezéseket és ezúttal is tűpontos volt finis. Sajnos nem úsztuk meg bekapott gól nélkül az első felvonást, merthogy a pest megyeiek rést találtak a védelmünkön, fél perccel a szünet előtt. (1–3)

A fordulás után a hazaiak kezdtek lendületesebben, bár ez aligha volt meglepő az eredményt tekintve. A 25. percben összejött nekik a szépítés, azonban rögtön jött is a válasz a mieinktől – ismételten Two vette be a tarcsaiak kapuját.

Ezt követően hiába próbálkozott a hazai alakulat, mi újabb erőket mozgósítva, fájdalmat nem ismerve küzdöttünk, melynek eredményeként tovább növeltük a különbséget és kialakítottuk a 2–5-ös végeredményt.

Végeredmény: Kistarcsa Futsal – TFSE-BeStrong 2–5 (1–3)

Gólszerzőink: Fehér Krisztián, Sóvári (2×), Two (2×)

KISTARCSA-FUTSAL-TFSE-BESTRONG-2-5-MLSZ-adatbank

Ezzel a sikerrel 4 pontunk lett és beértük az alapjáraton 4 ponttal rendelkező, ma este hatalmas vereségbe belefutó (10–2 a Nyírgyulaj ellen) Aramis csapatát.

Érdekesség, hogy két nap múlva pont a budaörsiekhez látogatunk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében – reméljük mi is felül tudjuk múlni az Aramist!

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!