Kosárlabda Női ANB I Zöld

Körkép a piros és zöld csoportból

Piros csoportos női kosarasaink a nyitó fordulóban aratott győzelmet követően a Csata DSE vendégeként léptek pályára, míg zöld csoportos lányaink a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia ellen javíthattak az első körben elszenvedett vereség után.

Patai Benjámin tanítványai vasárnap, az NBI/A-s csapat fiatal játékosaival kiegészülve sajnos nem tudták megszorongatni a Csata UP csapatát. Az első huszonöt percben még jól bírták lányaink az iramot, de a Csata agresszív védekezésével így is nehezen lehetett mit kezdeni. A nagyszünetben mindössze nyolc pont volt a hátrányunk, viszont ezt követően a hazaiak támadásai feljavultak, a mieink pedig egyre kevésbé voltak átütőek. Ez a tendencia a találkozó végéhez közeledve tovább folytatódott, így végül nagy arányú vereséget szenvedtünk.

Forrás: MKOSZ.hu

Végeredmény: Csata DSE – MTK-TFSE 86-50 (15-15, 21-13, 25-13, 25-9)

Kováts Gabriella csapata szintén vasárnap a Kiss Lenke Akadémia ellen igyekezett kijavítani az első forduló csorbáját. A lányoknak igencsak nehéz dolguk volt, hiszen az akadémia csapata komoly játékerőt képvisel. Szerencsére ez a tény nem ijesztette meg a mieinket és az egálra hozott első negyed után a nagyszünetre már hét pontos előnnyel mehettünk.

A harmadik negyed is nagy csatát hozott, majd az utolsó tíz percben némileg ránk ijesztettek a hazaik, de végül nem sikerült felzárkózniuk.

Forrás: Szőke Henriett

Végeredmény: Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia –  TFSE-MTK U23 72-74 (18-18, 11-18, 19-20, 24-18)

About the author

Fajcsák Balázs

1 Comment

Click here to post a comment
  • […] Női Kosárlabda ANBI/Zöld: Zöld csoportos női kosarasainknak (TFSE-MTK U23) sikerült kijavítani az első kör csorbáját. A Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia ellen egy végletekig kiélezett összecsapáson kiélezett harc során két ponttal tudtak diadalmaskodni Kováts Gabriella tanítványai. […]

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!