Női NBI Röplabda

Indul az évad női röpiseink számára!

Hosszas várakozás után végre elkezdődik NBI-es női röplabdacsapatunk 2022/23-as szezonja. A 12 csapatossá alakuló NBI ugyan még várat magára október 16-ig, azonban a Magyar Kupa selejtezőjében október 5-én az NBII-ből frissen feljutó BVSC-Zugló ellen nyitjuk hazai környezetben az évadot. Érdekesség, hogy a zuglóiakkal vívott oda-vissza vágós párharc után egyből velük találjuk majd szemben magunkat a bajnoki nyitányon, 11 nap alatt tehát háromszor találkozunk a kék-sárgákkal.

Keretünk kapcsán elmondható, hogy 8-an maradtak és 4-en érkeztek. Érkezőink névsora: Tettamanti Virág, Turcsányi Zita, Vámos Adrienn és Zen Isabella. Vezetőedzőnk a kubai szakember, Joel Olazábal Herrera, másodedzőnk a korábbi csapatkapitány, Benke-Poór Alexandra, erőnléti edzőnk Vass Bence, masszőrünk pedig az eddigiekben szintén nálunk játszó Czakó Bernadett lett.

Kerettagok a 2022/23-as évadban:

Benedek Gabriella
Születési év: 1998
TFSE-nél: 2020-

Boller Anna
Születési év: 1995
TFSE-nél: 2018-

Budaházy Boglárka
Születési év: 2001
TFSE-nél: 2020-

Halla Gréta
Születési év: 2001
TFSE-nél: 2020-

Hábetler Hanna
Születési év: 2002
TFSE-nél: 2019-

Komcsák Boglárka
Születési év: 1998
TFSE-nél: 2020-

Kökény Nóra
Születési év: 1998
TFSE-nél: 2020-

Tettamanti Virág
Születési év: 2001
TFSE-nél: 2022-

Turcsányi Zita
Születési év: 2004
TFSE-nél: 2022-

Vámos Adrienn
Születési év: 2003
TFSE-nél: 2022-

Villányi Brigitta
Születési év: 1997
TFSE-nél: 2016-

Zen Isabella
Születési év: 2001
TFSE-nél: 2022-

Csapatunk bajnoki harcai kapcsán érdekes infó, hogy az NBI felépítése az idei évre újfent változott. A bajnoki küzdelmek október 16. és április 23. között 22 fordulóból (oda-visszavágós jelleg) állnak.

A bajnoki menetelés előtt a Magyar Kupa selejtezőjében leszünk érdekeltek október 5-én és 12-én a BVSC-Zugló ellen. Elsőként ezen a héten szerdán 20:00-tól, hazai környezetben láthatjuk játszani lányainkat, akik már nagyon várják a kezdést!

Hajrá lányok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!