Női NBI Röplabda

Indul a harc az extraligáért!

Az NBI-es alapszakasz lassan két hete ért véget női röpiseink számára, akik az előkelő második helyen zárva vívták ki az extraligáért induló rájátszásban való részvételt.

Az előttünk álló hetekben az NBI 1-3. helyezett csapatai, nevezetesen a MÁV Előre Bericap, a TFSE és a Gödöllői RC mérkőznek meg egymással 3 „mini-torna” keretein belül. A bajnokság az alapszakaszhoz hasonlóan, hagyományos pontszerzéses rendszeren alapul. A csapatok 3 alkalommal mérik össze tudásukat, így mindenkire 6 mérkőzés vár. Fontos információ, hogy az alapszakasz eredménye semmilyen többletpontot nem biztosít a feleknek, így nyílt sisakos küzdelemre és egyenlő feltételekre van kilátás. A rájátszás végén a legtöbb pontot szerző csapat nyeri meg az NBI-et és éri el a feljutást az extraligába. Pontegyenlőség esetén a csapatok egymás ellen vívott mérkőzéseit veszik figyelembe.

A találkozók kapcsán néhány érdekesség:

Aktuális ellenfeleinkkel eddig 2-2 alkalommal találkoztunk a 2020/21-es kiírásban. Ezek a mérkőzések kivétel nélkül 5 szettig tartottak, 100 perc feletti játékidőt vettek igénybe és igazi rangadónak bizonyultak.

Az alapszakaszt első helyen záró MÁV Előre Bericap csapatát 3-2 arányban győztük le októberben hazai pályán, másfél héttel ezelőtt pedig idegenben. A harmadik helyet megcsípő Gödöllői RC ellen ősszel hazai pályán maradtunk alul 2-3-ra, míg február elején idegenben szenvedtünk ugyanilyen arányú vereséget tőlük.

Hazai pályán az alábbi mutatókkal bírtak a csapatok

MÁV Előre Bericap:
5 győzelem – 1 vereség (17 nyert szett – 2 vesztett szett)

TFSE:
5 győzelem – 1 vereség (17 nyert szett – 7 vesztett szett)

Gödöllői RC:
5 győzelem – 1 vereség (17 nyert szett – 8 vesztett szett)

Vendég pályán az alábbi mutatókkal bírtak a csapatok

MÁV Előre Bericap:
5 győzelem – 1 vereség (17 nyert szett – 9 vesztett szett)

TFSE:
4 győzelem – 2 vereség (15 nyert szett – 8 vesztett szett)

Gödöllői RC:
4 győzelem – 2 vereség (13 nyert szett – 8 vesztett szett)

A tornák/mérkőzések időpontja és helyszíne a következő:

03.19 – 03.21.
Tungsram Csarnok (házigazda: Gödöllői RC)

március 19. 19:00
Gödöllői RC – TFSE

március 20. 19:00
TFSE – MÁV Előre Bericap

március 21. 19:00
Gödöllői RC – MÁV Előre Bericap

04.02. – 04.04.
Testnevelési Egyetem „D” terem (házigazda: TFSE)

április 2. 18:00
TFSE – Gödöllői RC

április 3. 18:00
Gödöllői RC – MÁV Előre Bericap

április 4. 18:00
TFSE – MÁV Előre Bericap

04.16. – 04.18.
Április 16-18.VVSI Sporttelep (házigazda: MÁV Előre Bericap)

április 16. 18:30
MÁV Előre Bericap – TFSE

április 17. 18:30
TFSE – Gödöllői RC

április 18. 18:30
MÁV Előre Bericap – Gödöllői RC

Hajrá csajok!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!