Férfi BLSZ II Labdarúgás

Győzelem a cél

Férfi labdarúgóink hihetetlen teljesítményt nyújtanak ebben az idényben! Öt mérkőzésből öt győzelem az eddigi mérleg, a tizenegy lőtt és csupán egy kapott gólon túl. Elekes mester tanítványai így jelenleg a tabella 3. helyén állnak, viszont egy találkozóval kevesebbet játszottak, mint az első két pozícióban lévő együttes.

Ennek fényében a srácok továbbra is erőtől és önbizalomtól duzzadva várják a folytatást, az INTERNATIONALE CDF gárdája ellen. A dallamos csengésű alakulat négy összecsapásból négy alkalommal szenvedett vereséget és mindössze egy gólt szereztek, a húsz kapott mellett.

A papírforma alapján tehát mi vagyunk a meccs esélyesei, azonban ezt élesben is bizonyítanunk kell.

A találkozó október 16-án szombaton, 19:00-tól kerül megrendezésre, a helyszín pedig a Buddafoki MTE Sporttelep.

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!