Kosárlabda Női ANB I Zöld

Újabb kis különbségű vereség

ANBI Zöld csoportos kosarasaink a legutóbbi hétvégén a Nyíregyházi Kosársuli vendégei voltak. Lányaink a Törekvés elleni vereséget követően idegenben igyekeztek javítani.

A találkozó első pár percében a hazai alakulat vezetett, majd Szabó Evelin és Szabó Emese tripláinak köszönhetően már nálunk volt az előny. 11 perc után visszaszerezték a fórt a nyírségiek, de a nagyszünetre már öt pontos mínusszal mehettek pihenni, ami annak fényében igencsak hízelgő, hogy tíz is volt a felek között. (35–40)

Forrás: Szőke Henriett

A fordulást követően kezdett állandósulni a szoros eredmény, amiben 4643-as állásnál keletkezett egyfajta törés. Kováts Gabi jól érezte, hogy közbe kell avatkoznia, így kikérte az időt és igyekezett rendet tenni a fejekben. Pár perc elteltével valamelyest közelebb tudtunk zárkózni, de amikor már úgy tűnt megvan az egál, akkor a Nyíregyháza újból el tudott szakadni. A mérkőzés hajrájában megvolt a lehetőségünk az összecsapás megnyerésére, de ezúttal a hazai alakulat felé billent a mérleg nyelve.

Végeredmény: Nyíregyházi Kosársuli – TFSE-MTK U23 72-69 (14-12, 21-28, 20-11, 17-18

Folytatás november 13-án szombaton hazai pályán, a Tatai SE ellen.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!