Női NBI Röplabda

Folytassa, TFSE!

Női röpiseink 2019. decemberétől mostanáig 4 mérkőzést játszottak le az NB1-ben, melyeken egytől egyig pontveszteség nélküli sikert arattak. Sőt, mindössze 2 vesztes szett szerepel a nevük mellett, ami eltörpül a 12 nyertes játszmához képest.
Ezt olyan ellenfelekkel vívott csaták során sikerült elérniük, mint: a Gödöllő, Palota, Budaörs és a Székesfehérvár csapata.
Bátran nevezhetjük ezt egy illusztris társaságnak..

A páratlan siker mögött álló tényezőkre már többször kitértünk korábban.
Ismervén lányainkat és Leont, a sikerekre való boldog visszatekintés számukra nem elég!


Ezen a héten is mindent beletettek a hétvégi, Balatonfüred elleni felkészülésbe.
Jól tudja mindenki az Alkotás utca és a Győri út között található területen (és túl), hogy az extraligáért legnagyobb eséllyel harcoló SZBBRA a jelenlegi NB1 csúcsát képviseli.
Behódolás és meghátrálás helyett lányaink „vért izzadva” keltek és feküdtek azzal a tudattal, hogy bármi történjék holnap, ők abból csak profitálnak és emelt fővel hagyhatják el a „D” terem pályáját.

Leon – akivel a MEFS a héten publikált egy remek interjút – úgy fogalmazott, hogy szeretnének meglepetést okozni, és szettet, akár szetteket rabolni, ami nagyon keveseknek sikerült eddig a Balatonfüred ellen. Állítása szerint ehhez az elsődleges lépés az volt, hogy a lányokban realizálja a magukba vetett hit valós alapjait.Minden okunk megvan arra, hogy bátran kezdjünk és bármilyen felesleges negatív tényező befolyása nélkül lépjünk pályára”.

Pár szó ellenfelünkről:
Az SZBBRA csapatának kezdő hatosában 4 idegenlégiós játékos van. A rotálás, mint taktikai eszköz nem feltétlenül jellemzi játékukat. Az eredmények eddig mellettük szólnak, magabiztosan vezetik (4 pont előnnyel) a tabellát, így minden bizonnyal az Extraligáért zajló rájátszásban is helyük lesz.

Számunkra már most egyértelműen győztesek a mi lányaink. Tele vannak motivációval és kitartással, ezenfelül rendkivüli fókusszal várják a holnapi megmérettetést megelőző utolsó simításokat.


Statisztikai összevetés:

Győztes/Vesztes mérkőzések aránya: TFSE (8/4), SZBBRA (10/2)
Nyertes/Vesztes szettek aránya: TFSE (28/18), SZBBRA (32/7)

Legutóbbi 3 egymás elleni találkozó:

2019.11.16. SZBBRA TFSE 3:0 (23, 22, 20)
2019.03.02. TFSE – SZBBRA 2:3 (23, -22, 25, -19, -11)
2019.01.13. SZBBRA TFSE 3:1 (-24, 14, 20, 20)

TFSE legutóbbi 5 mérkőzése:

2019.11.30. TFSE – DVTK FUX 1:3 (-18, 18, -13, -18)
2019.12.07. TFSE – Gödöllői RC 3:0 (29, 19, 24)
2019.12.12. Palota VSN Kft. – TFSE 1:3 (-13, -20, 22, -19)
2020.01.11. TFSE – Budaörsi DSE 3:1 (21, -17, 18, 23)
2020.01.18. MÁV Előre – TFSE 0:3 (-20, -22, -26)

SZBBRA legutóbbi 5 mérkőzése:

2019.11.30. Budaörsi DSE – SZBBRA 0:3 (-23, -19, -20)
2019.12.08. SZBBRA – Máv Előre 3:1 (-23, 21, 18, 24)
2019.12.13. Gödöllői RC – SZBBRA 0:3 (-14, -11, -18)
2020.01.11. DSZC Eötvös DSE – SZBBRA 0:3 (-14, -10, -15)
2020.01.18. SZBBRA – DVTK FUX 3:0 (23, 20, 16)

Ezen információk függvényében töltsük meg újra a „D” termet élettel és szurkolással, ahogyan az elmúlt alkalmak során is tettük!
A lányokon ezúttal sem fog múlni…

2020.01.25. 18:00 TFSE – SZBBRA (TF – „D” terem)

Hajrá TFSE!
#hajrácsajok
#csakegyütt
#hajrátfse

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!