Kézilabda Női NBII

Döntetlen idegenben – második helyen zártuk a szezon első felét!

Női kézilabdacsapatunk a Ferencvárosi TC U22-es csapata ellen lépett pályára az NBII Déli csoportjának 11. fordulójában. Lányaink a 2., míg a házigazda zöld-fehérek a 6. helyről várhatták a találkozót.

A két csapat nem sokat finomkodott a mérkőzés kezdetén, gyorsan megnyitották a gólcsapokat. Két és fél perc játék után 2–3 szerepelt a mieink neve mellett. Ezt követően hol itt, hol a hazaiaknál volt az előny, de elhúzni senki sem tudott a másiktól, a félidő pedig stílszerű döntetlennel zárult (14–14). Az első játékrész legnagyobb különbsége a fradi neve mellett szerepelt, többször is három góllal vezetett a pimaszul fiatal erőkből (serdülő korú akadémistákból) álló rivális.

A második etapban kevesebb babér termett a hazaiaknak, míg a mi játékunk hatékonyabbá vált. Látszott lányainkon, hogy nagyon szeretnék megszerezni a hőn áhított kilencedik győzelmet, a nagy küzdeni akarás ezúttal azonban nem hozott szerencsét. Ebben a félidőben szinte csak a TFSE neve mellett szerepelt a vezetés, de – vitatható játékvezetői ítéletek mellett – egál lett a vége. (24–24)

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Csapatunk így sorozatban 7 meccs óta veretlennek mondhatja magát és a második helyről várhatja a tavaszi folytatást. Herbert Krisztián vezetőedző tanítványai nem fognak sokat lazsálni az elkövetkezendő időszakban sem, hiszen Csillik Árpáddal (erőnléti edző) karöltve még jobbá akarnak és fognak válni!

Bajnoki mérkőzésen legközelebb február környékén láthatjuk a csapatot. Addig tekintsük végig, mi minden történt #legkedvelTEbb alakulatunkkal a szeptemberi szezonrajt óta:

A tabella állása féltávnál:

Büszkék vagyunk a csapatra, így tovább lányok!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!