Férfi NBI Futsal

A Kecskemét következik

Férfi futsalosaink a múlt héten megszerezték első hazai győzelmüket az Újpest gárdája ellen. Soltész Levente tanítványainak ezúttal kijött a lépés, a fegyelmezett védekezés és a precíz helyzetkihasználásnak köszönhetően 3-1-es sikert arattak.

Fontos három pontot szerzett a csapat!

Az előttünk álló fordulóban a tabella 5. helyén álló Kecskemét együttesét fogadjuk. Ellenfelünk nem egészen ismeretlen számunkra, hiszen még augusztusban egy felkészülési mérkőzésen csaptak össze a felek.

A Bács-Kiskun megyei alakulat az eddigi hét találkozóból négyet meg tudott nyerni, egy döntetlen és két vereség mellett. Legutóbb pont a bajnoki címvédő Haladás ellen szenvedtek 5-1-es vereséget, így biztosra vehető, hogy elszántan és sikerre éhesen érkeznek majd a Fáy utcába.

Az erős csapategységre ezúttal is szükség lesz.

A találkozó október 18-án hétfőn, 20:30-as kezdéssel kerül megrendezésre, a helyszín pedig a Vasas-Sterbinszky Amália Sportcsarnok lesz!

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!