56505454_320528018655653_5570728327016087552_n

Lezárult a 2018/19-es NBII

Férfi csapatunk befejezte küzdelmeit a bajnokságban, a 7. helyen zártak az NB/II északi csoportjában.

A 21. fordulóban a Csömör csapatát láttuk vendégül a Zágrábi utcában. A félidőben már 17-22-es vendég vezetéssel vonultak pihenőre a felek. A második játékrészben egyel tudtunk csak közelebb jönni 39:43-as vereséget szenvedtünk, így az utolsó fordulóra maradt a döntés a végső pozíciónkról, mikor is az ALBA-MÁV Előre csarnokába látogattunk Székesfehérvárra.

Sajnos itt sem jártunk nagyobb sikerrel, a hazai csapat az előkelő 3. helyet foglalta el a záró forduló előtt. 30 percet követően 22:13 állt az eredményjelzőn, és a következő fél óra sem hozott javulást, a vége 43:28.

A hölgyek kicsit több sikerrel vívták meg az utolsó két mérkőzésüket. Ugyan a VS Tököl otthonában 30:25-ös vereséget szenvedtünk, a következő héten sikerült kozmetikázni egy végletekig kiélezett mérkőzésen hazai pályán a Gyömrő VSK-t vendégül látva győzelemmel zártuk a szezont, 24:23-as sikerrel.

Így női gárdánk az NB/II déli csoportjának 6. helyét szerezte meg a záró játéknapon aratott győzelemmel.

Hajrá TFSE!

BG    

Vélemény, hozzászólás?