IMG_20190412_210032

Alázat, kitartás és remény

Ezen hármas jellemezte női röplabdacsapatunkat az NBI 2018/2019-es idényében.

Utolsó forduló előtt állnak a lányok, mégsem az elmúlt szezonokban megszokott izgatottság, kérdőjel vagy félelem uralkodik a csapat körül. Ennek okát a Testnevelési Egyetem környékén már a legtöbben jól tudják: 

Elképesztő végjátékot követően jövőre is az NBI-ben folytathatják röpiseink!

Az örömhír kapcsán Poór Alexandrával, az alakulat csapatkapitányával beszélgettem.

Először is engedd meg, hogy az egész egyetem és a szurkolók nevében gratuláljak a zseniális végjátékhoz. 

Poór Alexandra: Köszönöm, ez a gratuláció az egész csapatnak szól. Minden siker vagy kudarc 100%-ban közös eredmény.

A szezon elejétől fogva feltűnt, hogy nagyon összetartó közeg vagytok. Így megy ez nálatok évek óta? 

P.A.: Nekem ez a második idényem a TFSE alakulatánál, így csak erről az időszakról tudok nyilatkozni. A csapat nagy része már tavaly is itt játszott, felnőttben vagy juniorban. Már a legelején elkezdődött kirajzolódni, hogy a feltétel nélküli összetartás a leghatékonyabb mentalitás számunkra. Ebben Molnár Istvánnak – vezetőedzőnknek – köszönhetjük a legtöbbet. Ő az, aki a szezon legelejétől fogva bízott bennünk, mindvégig türelmes volt és hittel árasztott el bennünket. Köszönjük neki a kőkemény munkát, amiért rendkívül hálásak vagyunk!

Ha a kezdetektől fogva jelen volt a legfőbb erényetek, akkor mégis mi okozhatta a szezon közepéig tartó vesszőfutást?

P.A.: Sajnos az idény feléig tényleg a sikertelenség övezett bennünket. Októbertől egészen január végéig nem tudtuk győztesként elhagyni a pályát. Az első meccseken már mutatkozott a legfőbb problémánk, ami nevezetesen az önbizalomhiány. 

Volt valami jele annak, hogy a rossz sorozat egyszer megtörik? 

P.A.: Edzéseken rendre a maximumot tudtunk nyújtani, ami minden meccs előtt bizakodásra adott okot, viszont mérkőzéseken majd minden egyes elkövetett hiba után leblokkoltunk, nem tudtunk továbblépni és hinni magunkban. Esetemben ez még rosszabbul sült el, hiszen nekem kellett volna az ilyen szituációkban lelket önteni a lányokba… Volt, hogy magamba is képtelen voltam, nemhogy egy egész csapatba. Jól tudtuk mindannyian, hogy ezen kell túllendülni, és utána egyből más képet fest majd a játék. 

Visszaemlékezvén melyik az a pillanat, amit ominózus mélypontként éltetek meg? 

P.A.: Kifejezett mélypont talán a DVTK ellenében elszenvedett novemberi kudarc volt Miskolcon. 2:0-ás vezetésnél mérkőzéslabdánk volt, nem sikerült élnünk vele, és a Diósgyőr megfordította a már majdnem zsebünkben lévő meccs végkimenetelét. Elképesztő hiba volt, nem akartuk elhinni. 

Azt el tudom képzelni… De nem csak negatívumokból állt ez az idény, térjünk át a mindenki számára boldog emlékek földjére. 
Mikor jött el az áttörés pillanata, és mi kellett hozzá, hogy elérjétek? 

P.A.: Január végén sikerült először nyernünk, pont a DVTK ellen, egy csodálatos revans formájában. Hogy mi kellett hozzá? Megtanultunk nem leragadni a hibákat követően, elkezdtünk hinni magunkban, emellett szurkolóink állandó biztatásukkal hajszoltak minket a győzelembe. De a legfőbb érdem, mint említettem Molli (Molnár István) érdeme. Ő volt az, aki mindvégig hitt bennünk, hihetetlen türelme van…

Onnantól indult be a “gépezet”? 

P.A.: Az első sikert követően az alapszakasz összes meccsén a maximumot nyújtottuk, bár addigra már fejben mindenkinek a szeme előtt az NBI-ben maradásért zajló rájátszás lebegett. Ennek érdekében döntött a vezetőség 2 poszton ideiglenes erősítésről. Sokat segítettek az idegenlégiós lányok (Debora és Victoria), de hiba lenne azt hinni, hogy innentől nem csapatmunka volt a szezon további része. Senki nem szorult ki a keretből, és rivalizálás sem adódott. A lehető legjobban sült el ez a helyzet. 

Könnyen beilleszkedtek az újoncok? Milyen volt a légkör az első edzésen, amin részt vettek? 

P.A.: Érdekes volt, mert minket is villámcsapásként ért a hír, és mire felfoghattuk volna, már megjelentek edzésen. Szélső ütő, illetve center posztra érkeztek, így kiemelten fontos volt, hogy a lehető legtöbb variációra felkészüljünk velük a tréningek során. Nagyon gyorsan sikerült egymásra találni, összehangolni a mozgást. 

Ha már itt tartunk, hányszor edzetek egy héten? 

P.A.: 5 alkalommal, amiből 4 labdás tréning, egy pedig erősítés teremben.
Itt szeretném megemlíteni, hogy ilyen edzéslátogatottságot, amilyet a csapat produkált, még nem tapasztaltam eddigi pályafutásom során. Mindenki alázattal és maximális küzdeni akarással vett részt az összes edzésen, pedig van köztünk olyan, akinek 3 éves gyermeke van, jóformán mindenki dolgozik, vagy egyetemre jár, vagy együtt végzi a kettőt. Ha gondolod azt is elmondom, hogy mennyi a csapat átlagéletkora, nemrégiben számoltuk ki. 
Vagy tippelsz előbb?
 

Ha így kérdezed biztosan nagyon jó a mutatótok… mondjuk 24.5?

P.A.: 23

– Elképesztően fiatal csapat, mégis milyen érett a hozzáállás! Ezen a szinten a legtöbb helyen nincs melléktevékenység, csak a röpi.

P.A.: Bizony így van, de minket ez csak még alázatosabbá tesz, és egy percét se bánjuk. 
Már most várom a következő szezont, főleg azért, mert úgy néz ki, hogy nem lesz nagy változás a keretben. 

– Le a kalappal előttetek! A következő szezont megelőzően azért még ne suhanjunk el a hétvégi idényzáró meccs felett, ami nevezetesen a DVTK ellen lesz hazai pályán. Mire számíthat a publikum? 

P.A.: Méltóképpen szeretnénk zárni az idényt a biztos bentmaradástól függetlenül. Mindent bele fogunk adni, pláne, hogy az egymás elleni meccsek során riválissá váló Diósgyőr az ellenfél. 

Akkor a helyszínen közösen harcoljuk ki a lehető legjobb eredményt. Mi a lelátón, ti pedig a pályán. 

P.A.: Ahogy szoktuk! 

Rám mosolyog, megköszöni a lehetőséget, majd jelzi, hogy sietne tovább dolgozni.

Elvégre ilyenek a TFSE röpis lányai! 

 

Interjút készítette:

BMM

 

 

 
 

Vélemény, hozzászólás?