hybrid

Ismét hibrid labdarúgás a Testnevelési Egyetemen

Egyetemünkön összesen harmadik alkalommal, ebben a szervezői felállásban azonban először került megrendezésre hibrid labdarúgó torna a hallgatók számára. A Be Your Player, a TFSE Esport Szakosztály és a Testnevelési Egyetem Hallgatói Önkormányzatának kooperációjával folytattuk 2019-es rendezvényeink sorát.

Esemény: https://www.facebook.com/events/2100747720009331/

Mi az a hibrid labdarúgás?

Az „első félidőben” a csapatokból szabadon választott két játékos konzolon mérkőzik meg az ellenféllel, majd pedig a „második félidőben” már a teremfoci szabályai szerint kozmetikázhatják a FIFA játékban elért eredményt. A két félidő teljesítménye adja az összesített eredményt.

Február 28-án este a Testnevelési Egyetem „D” termében 12 csapat küzdött meg az értékes nyereményekért. A rendkívül sokszínű csapatokban a lányok is kitettek magukért, sőt az egyetlen, csak hölgyekből álló Szt. Klarissza rendkívül jól teljesített a többségében fiúkkal kiálló gárdák ellen.

hybrid1

A torna hangulatát a már jól megszokott zsíroskenyér, és a megunhatatlan TE Cheerleaders határozták meg. Rendezvényünk színvonalát emelte továbbá, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) felajánlásával minden nevező játékos tornazsák csomagot vehetett át, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselői is tiszteletüket tették, akik a regisztrálók között EFOTT napijegyet sorsoltak ki.

hybrid2

A legeredményesebb csapatnak végül a Hobbifocisták bizonyultak, így ők tömhették tele tornazsákjaikat nyereményekkel:

  • Első helyezett csapat játékosainak EFOTT Fesztivál tornazsák a HÖOK felajánlásával
  • Első helyezett csapat játékosainak Ria-Ria Hungária c. könyv a TrollFoci felajánlásával
  • Első helyezett csapat játékosainak Ziccer bögre a Ziccer – TrollFoci Sport Pub felajánlásával
  • Első három helyezett csapatok játékosainak tornazsák a Football Factor felajánlásával
  • Első három helyezett csapatok játékosainak egy palack rosé bor a TrollFoci Hálószaggató felajánlásával
  1. hely: Hobbifocisták
  2. hely: Aranycsapat
  3. hely: #vardössze

A rendezvény további képei elérhetők a TF HÖK facebook oldalán (link: https://www.facebook.com/pg/tf.hok/photos/?tab=album&album_id=1480893815380397 )

hybrid3

 

Vélemény, hozzászólás?