UP hírek

  1. Pest Megyei U15-ös leány Futsal7vége, négyes döntő

Up

Február 23-án, szombaton a Monori Városi Sportcsarnokban rendezte meg az MLSZ Pest Megyei igazgatósága, az U15-ös lányok Futsal7vége-sorozata négyes döntőjét. Az elődöntőkből az Isaszeg BSC és az Airnergy egyaránt kettős győzelemmel jutott a fináléba. A harmadik helyért az Astra és a TFSE mérettette meg magát. A végső győzelmet a Pest megyei Isaszeg Bázis SC együttese zsebelte be, miután a döntőben 5–0-ra felülkerekedett az Airnergy FC gárdáján. A négyes döntő gólkirálya 5 találattal az isaszegiek játékosa, Mayer Zsófia lett. A legjobb kapusnak a TFSE csapatából Csapó Zoét szavazták meg az érintettek, míg a legjobb mezőnyjátékos címet Pozsár Ramóna Kíra érdemelte ki az Isaszeg együtteséből. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a díjakat Gallai Gergő, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodájának vezetője adta át. (Forrás: MLSZ Pest Megyei Igazgatósága)

 

U15-ös csapatunk először vett részt a Pest Megyei Futsal7végen. A tornákon több fiatal tehetséges játékosunk is szerepet kapott. Célunk, hétről hétre az volt, hogy fiataljaink minél többet szerepelhessenek ,,tétmérkőzéseken”, és ez által fejlődni tudjanak. Lányaink, ahogyan egyre előrébb jutottak, egyre erősebb csapatokkal küzdöttek meg. A négyes döntőbe kerülés már önmagában óriási eredmény volt, hiszen itt már rutinos ellenfelekkel kellett szembenéznünk.

A döntőben az Isaszeg csapatával játszottunk, ahol az első találkozón 3-2 arányban kaptunk ki. Ellenfelünk egy taktikus, zárt védekezéssel, illetve jól kihasznált kontrákkal tudott minket felülmúlni. Sajnos a második mérkőzésre már elfáradtunk, amit a kupagyőztes csapat ki is használt, így 6-0-ás vereséggel zártunk.

A bronzmérkőzésen, az Astra legjobbjaival csaphattunk össze, ahol egy izgalmas mérkőzést követően, végül 2-1-es győzelemmel hagyhattuk el a pályát, ami azt jelentette, hogy a dobogó harmadik fokára állhattunk fel. Külön öröm számunkra hogy a már említett Csapó Zoét választották meg a torna legjobb kapusának.

 Up1

   (Fotó: Sipos Hajnalka)

A csapat tagjai: Csapó Zoé, Wochna Rita, Boczkó Hajnalka, Tomkó Lia, Kiss Csenge, Németh Léna, Galánati Nóra.

Gratulálunk a lányoknak!

Hajrá TFSE!

Vélemény, hozzászólás?