női futsal 2

A listavezető otthonában vendégeskedtünk

A listavezető otthonában vendégeskedtünk

Szombaton Kiskunfélegyházára látogattunk, ahol az egyik bajnokaspiráns csapattal találkoztunk.

Nehéz mérkőzéseken van túl csapatunk, hiszen rövid időn belül három igazán komoly erőkből álló alakulattal találkoztunk, a bajnokságban és a kupában egyaránt. Február 2-án, szombaton a Női Futsal első osztályát vezető Astra – Herbária vendégei voltunk. Ellenfelünk, saját maga 25 pontjával vezeti a bajnokságot, és a hétvégi összecsapásra is egy négy mérkőzés óta tartó győzelmi szériával ,,hangolt”.

A mérkőzésre szűk kerettel érkezett csapatunk, amit sajnos meg is éreztünk. Keresték a fogást egymáson a csapatok az első játékrészben, de végül az Astra – Herbária szerezte meg a vezetést, a mérkőzés 10. percében és a félidőig nem is változott az eredmény. A szünet után Gelb Mónika 5 perc alatt két gólt is szerzett, amivel elhúzott a kiskunfélegyházi alakulat. Ezután mi is kicsit bátrabban játszottunk és a 36. percben sikerült betalálni, Juhász Andrea révén. Mentünk előre becsülettel, aminek meg is lett az eredménye, de sajnos kicsit későn. Kardosi Blanka, 40. percben szerzett találatával állította be a 3-2-es végeredményt

NŐI FUTSAL NB I. 13. FORDULÓ

2019.02.02 – 17:00  |  Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA Városi Sportcsarnok

 

Játékvezető: Ézsiás Gábor József

Asszisztensek: Juhász László, Kaszala Mihály

ASTRA – HERBÁRIA               –       TFSE                      3-2 (1-0)

 

Lesz időnk egy kis szusszanásra, mivel a következő mérkőzésünkre majd csak február 16-án kerül sor, amikor is az Agenta Girls Szekszárd FC érkezik a Fonyódi Antal Sportcsarnokba.

Legyünk minél többen és szurkoljunk lányainknak!

Hajrá TFSE!

 

SZB

                                                

 

                                  

 

Vélemény, hozzászólás?