Sűrű az ősz labdarúgóink számára…

Felnőtt csapatunk 2 mérkőzést is játszott a múlt héten.

Szerda este a magasabban jegyzett ASR Gázgyár együttesét fogadtuk a Budapest-Kupa keretein belül. Itt 0:2-es vendégsiker született, így ettől a sorozattól erre az idényre elbúcsúztunk.

Szombaton bajnoki mérkőzés következett, ahol a Törökbálinti FC-t láttuk vendégül:

Már a második percben vezetéshez jutottunk, majd az ellenfelünk megfordította az állást. A második félidőben érződött a csapaton az, hogy legalább egy pontot szeretnénk “hazavinni”. Ehhez mérten domináltunk, 3 helyzetünk végén is kapufáig jutottunk. A 96.percben – pont időben – jött a megérdemelt egyenlítő találat. 2:2-vel zárult ez a mérkőzés.

 

Sűrű a program a fiúk számára:

– Szerdán 19:30-kor játszunk a Pénzügyőr SE II. csapata ellen.

– Vasárnap 11:00-kor a Szent Pál Akadémia fogad bennünket.

– Jövő Kedden 20:30-kor a Műegyetem FC otthonába látogatunk.

– Jövő Pénteken 20:45-kor mi leszünk a házigadák, az ellenfél pedig a II.KER.UFC csapata lesz.

 

Szurkolunk a minél jobb eredmények elérése érdekében! ⚽

Kitartás a fiúknak 💪🏻

IMG_5809

Hajrá TFSE!!! 🔵⚪🔵⚪

Vélemény, hozzászólás?