fő

Kézilabda női: Kiélezett harc a csoport elsőségért

Női kézilabda csapatunk igazi rangadón szeretett volna revánsot venni az őszi vereségért az Inárcs csapatának, akik veretlenül állnak a bajnokság első helyén.
 
Az előjelek nem nekünk kedveztek, a kettős játékengedéllyel rendelkező játékosainkra nem számíthattunk, vizsga időszak, kötelező sítábor és az influenza nehezítette a várt jó teljesítményünket.Névtelen3
Az első félidő 10. percéig fej-fej mellett haladtunk, az eredmény 4-4 volt. Ezt követően hétméterest hibáztunk, gyengén védekeztünk, nem vállaltuk fel a keményebb ütközéseket sem, és az ellenfél a 16. percben 9:5-re négy góllal elhúzott ill. előnyt szerzett. Időkérés után sem akart össze állni a védekezésünk, pedig több felállást is kipróbáltunk, de nem sikerült. Kimaradtak támadásban a ziccerek és a kapusaink is gyenge napot fogtak ki. A félidőben 14:11-el mentünk az öltözőbe.
A második félidőt nem kezdtük jól csak az 5. percig tudtuk tartani az eredményt. A védekezés továbbra sem volt jó és továbbra is lőttük a félmagas ziccereket, amit az Inárcs kapusa Névtelen4kivédett. A következő 9 perc alatt az Inárcs hat góljára csak kettővel válaszoltunk így a hazaiak növelték az előnyüket és a 16. percben már 23:16-ra vezettek.
Ezt követően felváltva estek a gólok, de sajnos nem tudtuk jobban szűkíteni az eredményt, így 28:22-re kapott ki csapatunk.
Küzdöttünk, voltak szép akcióink, de kihagytunk két hétméterest és több mint tíz ziccert, gyengébb kapusteljesítmény ami meghatározta a végeredményt.
Nem szabad el keseredni, ki kell javítani a hibáinkat, sokkal bátrabban kell felütközni a védekezésben és meg lesz a gyümölcse!

 

Női Kézilabda NBII./D csoport Bajnoki mérkőzés (2018.02.18.)
Inárcs-Örkékény KC – TFSE  28:22  (14:11)
TFSE: Szajkó Kinga, Bottlik Flóra, Bíró Eszter 6/3, Golyán Barbara, Szántó Edina 1, Kovács Eszter 3, Bakó Dia 2, Szlovák Enikő 5/3, Lugosi Gréta 2, Gajdán Gréti 1, Tóth Tamara 2, Szlaukó Eszter, Peredi Zsófi, Zatlukál Senon.
Kiállítások:  8 perc  ill.  10 percNévtelen2
Hétméteresek:  7/6  ill.  8/6

Viglási Zsuzsanna edző: Nagyon szerettünk volna nyerni, de a csapat nem bírta el az egész heti lelki terheket. Ebben mindenféleképpen fejlődni kell még. Dolgozunk tovább, kijavítjuk a hibáinkat és haladunk a célunk felé.”

Következő hazai mérkőzés időpontja: 2018. február 25. – vasárnap 18:00 (Semmelweis sporttelep, Zágrábi utca 14.)

Hajrá TF!
#tfse #kezilabda

Vélemény, hozzászólás?