received_10215282526240159

Röplabda női: Két nehéz ellenfél

Nem sikerült győzelemmel zárni az 1. fordulót

Február 2-án pénteken fogadta hazai pályán a TFSE NB1-es női röplabdásai a Budaörs csapatát. Az első szett elején fej-fej mellett haladt a két csapat, majd egy pár pontos hátrány alakult ki. A hazaiak próbáltak felzárkózni és kiegyenlíteni, de az ellenfél kihasználva minden lehetőséget behúzta a játszmát. A második felvonásban nagyon kiélezett volt a helyzet, ugyanis 2 pontnál nagyobb különbség nem volt az ellenfelek között. 23:24-nél a szett labdát hárítottunk, de sajnos a szett megnyeréséért szükséges 2 pontot a budaörsiek szerezték meg. A 3. szettben leginkább az egymás hibázásából születtek a pontok. A koncentráció hiánya egyre nagyobb előnyt jelentett a vendégeknek, ami a győzelemig vitte őket.

TFSE – Budaörsi DSE 0:3 (–20, –24, –16)
Budapest, Győri út, 100 néző. V: Szarka, Bibók.
TFSE: Kolada 2, Imreh 5, Villám Cs. 6, Balabás 3, Csengeri 5, Amaro 9. Csere: Canelle (liberó), Poór 1, Németh J., Zgyerka-Édes. Megbízott edző: Németh Lajos.
Budaörs: Szabó L. 3, Tóth E. 13, Ostorházi 5, Vezsenyi 17, Szabó D. 9, Szabó K. 6. Csere:Maurer (liberó), Kilyénfalvi, Juraszik 1, Szoboszlai. Vezetőedző: Bagics Bence.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 6:8, 11:16, 13:21. II. játszma: 8:5, 14:16, 21:19. III. játszma: 4:8, 10:16, 12:21.

Bagics Bence: – Kényszerű okok miatt az egyik liberónknak kellett szélső ütőt játszani, amit szerencsére jól kezelt a csapat. Felszabadultan, élvezhető játékot játszottunk. Amelyik szettben a nyitásunk a helyén volt, ott uraltuk a játszmát.

Vasárnap a TFSE szintén pályára lépett az MTK otthonában. A lányok jókedvűek voltak a pénteki vereség ellenére is. A cél mindenképp az volt, hogy a legjobb formát hozzák ki magukból. Erre nem kellett sokat várni, már az első szettben szépen, lelkesen és összeszedetten játszottak. Az ellenfél azonban hozta a jó blokkokkal illetve hatékony támadásaikkal a játszmát. A következő játékrészben is jól menetelt csapatunk, egy pár pontos vezetés is kialakult. Közel voltunk a szett megnyeréséhez. Jött a harmadik felvonás. Itt is voltak szép megmozdulások, de a fogadások pontatlanságából nem sikerült a támadásokkal megindulni. Voltak eredményes megmozdulások, de ezzel ellentétben alapvető hibák is, ami inkább már a koncentráltság hiányának volt köszönthető. Az MTK már magabiztosan hozta a szettet, így a győzelem is járt nekik.
Ezzel a játékkal szeretnének megindulni a visszavágónak a röplabdásaink. Továbbra is kemény, elszánt munka szükséges és hinni abban, hogy képesek vagyunk rá.

MTK – TFSE 3:0 (21, 23, 18)
Budapest, Szamos utca, 100 néző. V: Mezei, Bibók.
MTK: Kötél Zs. 2, Godó 13, Kis R. 8, Legros 14, Takács B. 12, Hatziefsztratiadu 8. Csere:Nagy F. (liberó), Nyuka 2, Lesi, Takács D. Vezetőedző: Tóth Gábor.
TFSE: Kolada 1, Imreh 7, Villám Cs. 8, Poór 5, Zgyerka-Édes 4, Amaro 13. Csere: Canelle (liberó), Csengeri, Balabás 1, Czakó, Németh J. Vezetőedző: Molnár István.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 16:14, 21:20. II. játszma: 7:8, 16:14, 21:20. III. játszma: 8:6, 16:12, 21:16.

Tóth Gábor: – Kicsit magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, mert pontatlanok voltunk. Annak azért örülök, hogy egy relatíve gyengébb játékkal is nyertünk, a lényeg pedig ezúttal a győzelem volt.

Molnár István: – Nagyon örülök, hogy a lányok pozitívan és győzni akarással álltak a mérkőzésnek, ennek volt köszönhető az első két szoros játszma, csak a végjátékok nem sikerültek még. A harmadikra elfáradtunk, de így is pozitív élményekkel készülünk a következő mérkőzésünkre.

Hajrá TFSE!

Vélemény, hozzászólás?