tf

Színes programsorozattal zárta az évet a TFSE

A Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete rendkívül sikeres éven van túl, és ennek alkalmából több szakosztály is mindenki számára nyílt, a sportágakat, illetve az egyetemet és az egyesületet népszerűsítő évzáró programmal kedveskedett az érdeklődőknek.

A rövid, de annál tartalmasabb múltra visszatekintő Teqball szakosztály egy egész délutános szabad játékkal kedveskedett az érdeklődőknek, január 3-án és 4-én pedig a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team négy tagját látta vendégül a csapat. Első nap több mint hat órán keresztül pattogott a labda, egy délelőtti és egy délutáni teqball-edzés keretében. Második nap szintén a két napszakban összesen közel hat órát tartott a közös edzés. A két csapat tagjai rendkívül hasznosnak találták a közös játékot, megismerve egymástól különböző technikai megoldásokat és játékstílusokat. E nagyszerű kezdeményezésnek és a közös fejlődésnek lesz folytatása, ugyanis csapatunk meghívást kapott erdélyi barátainkhoz Székelyudvarhelyre.

Kosárlabda szakosztályunk játékos programmal várta az érdeklődőket, ahol az utánpótlás sportolók, a szülők, illetve a felnőtt csapat tagjai közös vetélkedőn vehettek részt. Az E-teremben délután 5-től este 9-ig szólt a zene és pattogott a labda. A program keretében mérkőzésen mérhette össze erejét az U16-os csapat, illetve a szülőkből álló gárda, majd ügyességi versenyek és több mint 40 fő részvételével dobóversenyek következtek. A jó hangulatú rendezvény végén a másodosztályú női csapat és az NB2-es férfi csapat közös évzárója zárta le a 2017-es évet. Örömre adhat okot, hogy a női csapat a második, míg a férfi csapat a harmadik helyen várja a folytatást.

A röplabdás lányoknak is jól sikerült az év lezárása, illetve a felkészülés megkezdése, hiszen az U18-as válogatottal játszhattak bemutató mérkőzést. A válogatott szövetségi kapitányának munkáját segíti a TFSE NB1-es csapatának vezetőedzője Molnár István, illetve technikai vezetőként Inczeffy Zsombor is. Ez alkalmat adott arra, hogy a TF-es lányok összemérjék tudásukat a frissen alakult válogatott ellen és egy edzőmeccs erejéig jó hangulattal zárják az évet. Az összecsapásra 2017. december 21-én került sor. A TF csapata felsorakoztatta az összes játékosát, így 18-an álltak ki. A mérkőzés első szettjében a pontok felváltva röpködtek, majd a végjátékban egy jó nyitássorozatot követően a serdülők behúzták a szettet. A második játszmában sem találtak fogást a fiatalokon a TFSE tagjai. Azonban jött a 3. szett és lendületbe jött a hazai gárda. A lehetőséggel élve a szettet megnyerték, így újra partiba kerültek a lányok. A válogatott tagjain kezdett kijönni a fáradtság, ami egy ilyen felkészülés alatt szinte természetes. A 4. majd az 5. szettben is hozta a játékot a TF. A mérkőzést 3:2-re nyerte a hazai csapat, így mindkét fél elégedetten távozhatott.

Tornászaink is érdekes programmal zárták az évet, hiszen a szokásokkal ellentétben a kosárlabda csarnokban töltöttek el fél napot. A furcsa teremcserét nem más, mint a Lords of Gravity akrobatikus kosárlabda csapat fellépése indokolta. A fiatal tornászok élőben figyelhették meg a világhírű gárda mozdulatait és kaphattak újabb motivációt a TF-en tanulásra hiszen nem titok hogy a csapatot korábbi hallgatók alkotják.