Hátsó sor: Juhász Tamás (vezetőedző) Kerkai Ákos, Karagity Milán, Világi Kristóf, Jókai Mátyás, Debrecni Dániel, Boinitzer Dávid, Mácsai Károly, Baksa Szabolcs (Csapatvezető) Első sor: Petrucsik Bence, Szollár Gergő, Tóth Dávid, Horváth Kristóf István, Mohay Péter, Sinkovits Dániel

Férfi Kosárlabda: Nagyot küzdve ismét Négyes Döntőben MEFOB csapatunk

Április 18-án rendezték meg az Országos Egyetemi Bajnokság Rájátszásának második találkozóját, ahol a kupa rendszerű lebonyolításból eredően, egy héttel korábbi idegenbeli győzelmével 2 pontos előnyből várhatta a visszavágót a TFSE.

Nagy izgalmakra volt kilátás, hisz a jó erőkből álló, szintén budapesti Közgáz (Corvinus Egyetem) csapatát kellett felülmúlni a döntőbe jutásért, akik rögtön a mérkőzés elején értésre adták, hogy nem feltartott kézzel érkeztek az E-terembe. Sikerült rendezi a sorokat és agresszív védekezésünk nyomán szerzett labdákból könnyű kosarakat szervezve két pontos hátránnyal (összesítésben döntetlennel) vonulhattunk a félidőben az öltözőbe.

Sajnos a harmadik negyed eleje nem a miénk volt, és 5 perc után már 10 ponttal is vezetett a Közgáz csapata. Egyre feszültebbé vált a hangulat mind a pályán, mind a nézőtéren, és sok hiba tarkította a játékát mindkét csapatnak, de végül egalizáltuk a különbséget, s két pontos hátrányban fordultunk a záró játékrészre. A negyedik negyedben agresszív letámadásra váltottunk, amivel sikerült megzavarni ellenfelünket, s a negyed közepén átvettük a vezetést, ami lélektanilag kulcsfontosságú volt, hisz ezt követően már nem is engedtük ki azt kezünkből.kosarmefob

Igazi csapatjátékkal rukkoltak elő a fiúk, hisz mindenki, aki a pályára lépett hozzátett a győzelemhez. Emellett ritka az is, hogy ilyen szoros mérkőzésen egy csapatból három játékos is dupla-duplát (két számjegyű értéket kettő különböző statisztikai mutatóból) érjen el, de a TFSE-nek, ezen belül a Mácsai, Mohay, Boinitzer triónak ez is sikerült.

Csapatnévsor: Kerkai Ákos, Karagity Milán, Világi Kristóf, Jókai Mátyás, Debrecni Dániel, Boinitzer Dávid, Mácsai Károly, Petrucsik Bence, Szollár Gergő, Tóth Dávid, Horváth Kristóf István, Mohay Péter, Sinkovits Dániel, Juhász Tamás (vezetőedző), Baksa Szabolcs (csapatvezető)

Végül 6, összesítésben 8 ponttal múltuk fölül a Közgáz csapatát, ezzel – 2016 után ismét – kvalifikáltuk magunkat a bajnokság döntőjébe, ahol az Egri, a Miskolci és a Debreceni Egyetemmel kell megvívnunk a végső győzelemért.

A négyes döntő időpontja: 2017. május 14-16.

Hajrá TF!
#tfsekosar

Vélemény, hozzászólás?